18.rész A szexi idegen

~Kath szemszöge~

Még Gina sűrű hajzuhatagán keresztül is lehetett látni a fényességet. Vakító fehér fényzuhatag, de kivehető volt egy kis kékes beütés. Nem tudom miből, de éreztem, hogy nem vagyunk egyedül.
Ekkor a fény elhalványult és levehettük a szemünkről a "kötést". Egy magas , barna hajú srácot pillantottam meg magam előtt pár fiú társaságában, de ő kitűnt közülük. Ő olyan tökéletes volt. Egyet furcsálltam csak, napszemüveg volt mindegyiken. Miért kellhet egy barlang aljában napszemüveg.? A gondolatmenetemet egy mély és rekedtes hang szakította félbe.
- Elnézést kisasszony, mit keresnek itt?- kérdezte egy pimasz mosoly keretében
- Mi mi mi- dadogtam és majd elsüllyedtem szégyenemben, hogy nem tudok kinyögni egy értelmes mondatot- Mi csak egy követ keresünk- nyögtem ki végül
- Milyen követ? Csak nem a híres turmalin követ?- hálát adtam az istennek, hogy rákérdezett
- Igen azt.- úgy látszik ez a fiú teljesen elvarázsolt
- Éééés mire kell az nektek?- tudakolta egy 100 wattos mosoly keretében
- Hát a bátyám- mutattam Dylanre- barátnője meghalt. Természetfeletti volt, mint itt mindenki. Innen tudunk a kőről.- nagy levegőt vettem és rávettem magam, hogy bemutatkozzak- Egyébként Kath vagyok és vérfarkas.- nyújtottam a kezem, de ő eltolta és megölelt 
- Szia Kath! Tom vagyok és lustrumor.- majd a fülemhez hajolt- Nagyon bejönnek a vérfarkasok, különösen az ilyen dögösek- suttogta szexin
Ebben a pillanatban az gondoltam, hogy ott esek össze ha nem fog olyan szorosan, mint ahogy azt tette. Így tudtam volna maradni egy életen át is, csak ne kelljen elengednem. De nem lehetett. Tettem egy lépést hátrébb, hogy kikerüljek az öleléséből. Életem egyik legnehezebb döntése volt.

~Tom szemszöge~

Tetszett, hogy Kath nem adta könnyen magát. De látszott rajta, hogy zavarban van.
- Amúgy, miért van rajtad napszemüveg?- kérdezte
Olyan cuki volt ahogy ebbe a tök hétköznapi kérdésbe is belepirult. Majd a földet kezdte kémlelni.

- Nem azért csak úgy érdekelt, hogy itt miért kell. Én nem akartam semmi rosszat kérdezni.- szabadkozott

- Nem kérdeztél te semmi rosszat.- mosolyogtam rá, amitől még jobban elpirult- Teljesen jogos kérdés volt. Végül is elég fura, hogy egy barlang alján napszemüveget hordunk. Amikor bejöttetek az ajtón rajta volt a szemeteken a barátnőtök haja, igaz?- Kath bólogatott jelezvén, hogy igazam van- Ez azért volt, mert az a fényesség ami megvakítana titeket a szemünkből jön.- Kath elcsodálkozott és csak pislogni tudott- Igen, ezért van rajtunk napszemüveg. Mi vagyunk a turmalin kő őrzői és mindent megteszünk, hogy megvédjük azt. Így csak azok tudnak bejutni akik tudják mi vár rájuk. Csak azok tudják akiknek igazán szükségük van rá.

- Nekünk elég nagy szükségünk van rá és gyorsan nincs sok időnk. Ha nem visszük még ma haza a követ Amber meghal.- hangja tele volt szomorúsággal

- Mindenben segítünk- pusziltam meg az arcát, ami csak még jobban zavarba hozta

- Köszönöm- olyan édesen mosolygott

A mosolya egyszerűen elbűvölt. Nem tudtam másra figyelni csak rá. Nem bírtam magammal, így úgy döntöttem bármi is lesz én most cselekszem. Közelebb léptem átöleltem a derekát, ő a nyakamat fogta körbe és hosszan, de lágyan egy csókot leheltem ajkaira. Nem tolt el magától és ezt jó jelnek vettem. Miután abbahagytuk ugyanolyan cukin mosolygott és ez engem is megmosolyogtatott.

- Hé, ti ott ketten ide!- szólt az egyik haverom nem épp tisztelettudóan 

Oda mentünk hozzájuk.  Az út nem volt hosszú, de égetett a vágy, hogy megint ajkainak essek. Ekkor összekulcsolta ujjainkat, majd hirtelen megállt. Maga felé fordított és jó hosszan megcsókolt. Az agyam kihagyott erre a körülbelül 1 percre amíg csak ott álltunk kéz a kézben-és száj a szájban- de nem zavart akkor semmi. Örültem, hogy ilyen könnyen ment, pedig nem adja magát könnyen. Ez látszik rajta.

~Kath szemszöge~

Soha nem éreztem még magam ennyire bátornak, mint most. Megcsókoltam. Nem adom könnyen magam senkinek, de ő más volt. Ő benne megbíztam az első perctől kezdve. Mikor megszakítottam a- kb. 1 perces- csókot, szomorúság látszott a szemében, így még egy utolsó puha puszit nyomtam szájára. Majd húzni kezdtem magam után a többiekig.

- Na végre, hogy ideért a turbékoló pár.- mondta az egyik fintorogva

- Jó fogás haver!- röhögött az egyik és meglökte Tomot

- Jól van már, pofád befogod!- parancsolt rá Tom az előbb megszólaló fiúkra

- Miért is kellett idejönni?- kérdeztem türelmetlenül pici dühvel a hangomban

Mérges voltam, mert mindig a legrosszabbkor zavarják az embert. Most ha meg a semmiért kellett idejö...

- Megkapjátok a követ.- szakította félbe egy idősebb férfi a mérgelődésemet- Sokáig tartott, hogy meggyőzzetek, de tiétek a kő. Tom menj és kísérd el őket. De aztán vissza ne gyere nekem, maximum mikor el akarod újságolni, hogy milyen gyönyörű gyerekeid lesznek és, hogy elvetted Kathet. Aranyos lánynak tűnik.- fejezte be mondani valóját, amitől még vörösebb lett az arcom, nem mintha így nem lett volna elég piros. Tom e szavak hallatán felugrott a férfi nyakába.

- Köszönöm apa, de ez nem csak rajtam múlik. Örülnék ha így lenne.- az utolsó mondatot megmosolyogtam és eltátogtam egy "Én is."-t neki.

Nem tudom hogy miért, vagy hogyan történt, de nem érdekel. Nemrég még nem is tudtam, hogy létezik, de olyan, mintha mindig is ismertem volna. Nem hittem volna, hogy egy barlangban ennyi jó dolog történhet. Megtaláltam életem párját-remélem- és Dylan is kapott egy esélyt, hogy élete szerelmével lehessen. 

- Gyere menjünk.- suttogta lágyan a fülembe azzal a rekedtes és szexi hangjával a fülembe, amitől kirázott a hideg- Majd útközben folytatjuk, amit elkezdtünk.- majd rám mosolygott azzal a rossz fiús mosolyával, aminek nem tudtam ellenállni

Újból megcsókoltam, de most sokkal vadabban, mint az előbb. Ő sem tett másképp. Ugyan olyan hevesen csókolt vissza. De sajnos indulnunk kellett. Amber nem várhat tovább. Mennünk kell.

17.rész Az alagút

A három vérfarkas és a vámpír idegesen vizsgálták a kapu romjait.
- Ezt lehetetlen összeragasztani, vagy ilyesmi!
- Nincs másik bejárat?
- Szerintem csak ez az egy van.
Suzie idegesen járt körbe-körbe a lehullott sziklák között. Jake és Dylan egy olyan szikladarabot amin egy fél jel volt. Kath egy sziklán ücsörgött nem messze a fiúktól és gondolkozott.
- Ez reménytelen!- sóhajtotta Kath
- Nem adhatjuk fel!- mondta Suzie
 Suzie a sziklát tanulmányozó fiúkhoz sietett.
- Na? Valami?
- Semmi. Rengeteg jelre hasonlít. Kéne a másik fele is.
- Ez itt mi? Hallatszott távolról Kath hangja
A többiek odarohantak hozzá. Kath a kapu helyén állt és egy apró nyílásra mutatott. Itt nem lehet bemenni?
- Várjatok! Elmegyek Gináért! Ő lehet, hogy többet tud- mondta Dylan
A fiú egy másodperc alatt Jake kocsijánál termett. Gina még mindig az övét birizgálta szomorúan. Ő is akart segíteni, de a többiek nem kockáztathatták, hogy valami baja essen. Gina arca felderült, mikor megpillantotta az ablakon kopogó Dylant. Az árnylény teljesen lehúzta az ablakot és kikönyökölt rajta.
- Na? Mégis csak szükség van rám?- kérdezte mosolyogva
- Kath talált egy alagutat a kapu helyén. Az a bejárat?- kérdezte Dylan
- Nem tudom, még soha sem jártam itt.- vonta meg a vállát Gina- De megnézhetem, hátha tudok segíteni.
Gina és Dylan az alagúthoz sétáltak.
- Hmm. Mintha erről már meséltek volna a többiek.- mondta Gina
- Tudsz segíteni?- kérdezte Suzie
- Öömm... a többiek azt mondták, hogy aki bekerül a feljebbvaló árnylényekhez azok itt segíthetnek. Az utat csak ők tudják. Szerintem menjünk le! Nagy baj nem lehet, ha kicsit bekukkantunk!- mondta Gina
- Lányok előre.- mondta Dylan vigyorogva és maga elé intett az alagút felé.
Kath lenézett az alagútba. Sötét volt és meredek Ha beleugrik tuti, hogy zuhanni fog. Kath vett egy nagy levegőt, mintha vízbe ugrana, majd behunyta szemét és levetette magát. Kisebb vízhangzó sikolyt lehetett hallani, később egy huppanást. Suzie következett. Kicsit nekifutott, majd ő is eltűnt a sötétben. Gina amint hallotta a földet érés hangját a lányok után ugrott. Őt követte Jake, majd Dylan is.

~Dylan szemszöge~

Borsózott a hátam a zuhanástól. Nagyon szűk volt az alagút, alig fért bele egy ember. Ahogy zuhantam lefelé egyre hűvösebb lett. Sokáig estem. Azt hittem, hogy soha nem ér véget. Lentről beszélgető hangok szűrődtek ki. Már egészen közel voltam a aljához. Mielőtt földet értem, volna az alagút kiszélesedett. Landolás után körülnéztem. Egy kis teremben találtam magam. Mindenki köhécselt körülöttem. Minden poros és homokos volt. A zuhanásommal keltett kisebb szél felkavarta a sok koszt. Felnéztem oda, ahonnan érkeztem. Kis fény világított föntről. A többiek már bekapcsolták az elemlámpáikat és alaposan szemügyre vették a falakat, hogy merre mehetnének tovább.
- Visszafelé nem mehetünk. Túl magasra kellene mászni.- fordult felém Jake
Kath a falnak dőlt és kifújta magát.
- Lehet, hogy ez egy régi csapda állatoknak.- tűnődött Suzie
Kath körbesétálta a barlangot. Jake ahhoz a helyhez ért, ahol Kath a falnak támaszkodott.
- Nézzétek!- kiabálta- Ez ugyan olyan!
Jake előhúzta a térképet a pulcsijából.
- Igen!- mutatott a térkép hátoldalán lévő első jelre
 Mindenki a falon lévő jelet kezdte el vizsgálni.
- Igen, megvan, de mit csináljunk vele?- kérdezte Dylan
Jake a kezével lesöpörte a jelről a port, hogy jobban lássa. A jel mellett több jel is előbukkant. Mind egy 5x5-ös táblázatban volt. Jake ügyesen benyomta a jeleket sorban, ahogyan a térképen volt. Egy jel külön állt a többitől, de nem tudta miért. Ez a jel nem szerepelt a táblázatban. Jake elírásnak vette és nem törődött vele. Beírta az utolsó jelet is. A táblázattól jobbra lévő fal nagy zajjal a mennyezetbe húzódott megnyitva vele egy új alagutat. A kanyargós alagút falai nedvesek és csúszósak voltak. Suzie néhányszor elcsúszott, de nem lett semmi komolyabb baja. Egyre világosabb lett, ahogy haladtak előre. Már elemlámpára sem volt szükség mikor egy újabb terembe értek. A terem mennyezetéről furcsa zöldes fényt kibocsájtó növények csüngtek lefelé. 8 kőajtó nyílt a teremből, mindegyik egy jellel volt ellátva. Jakenek eszébe jutott a különálló jel. Megkereste a megfelelő ajtót majd a kezét rátette a jelre. Már éppen be akarta nyomni, mikor Gina megszólalt:
- Ne! Várj! Még ne nyisd ki!
- Miért?- értetlenkedett Jake
- Mert, ha így kinyitod akkor megvakulsz!- mondta Gina
- Ó! Elfelejtettem.- szabadkozott Jake
Gina négyfelé választotta hosszú haját és mindenki szeme elé egyenként rákötötte a végét.
- Most már mehetünk.- mondta mikor végzett
Jake kitapogatta a jelet az ajtón és benyomta. Az kőajtó nehézkesen megindult és a vakító fehér fény beterítette az egész barlangot.

16.rész A térkép titka

Az éjjel miután Jake elaludt újra megjelent a boszorkány.
- Szia! Megint én vagyok.
Suzie nem tudta hogyan, de a boszorkány megjelenése előtt pár másodperccel mindig felébredt.
- Bocsi, hogy a múltkor úgy eltűntem, de a többiek észrevették, hogy eltűntem. Ők nem tudják, hogy segítek nektek. Egyébként nem is lenne szabad. Ha megtudják, hogy itt jártam, elevenen elégetnek.
- Szigorú egy társaság, nem mondom!- állapította meg Suzie- Múltkor a kulcsról kérd...
- Igen, a kulcs! Sietnem kell ezért nem érek rá cseverészni! A kulcs megtalálásához a térképet használjátok! Sajnálom, de csak ennyit segíthetek.
- Azt sem tudom hogy hívnak! Hogy érhetlek el, ha segítség kell?
- Mary vagyok és akkor jövök amikor én akarok!
Azzal köddé vált.

Másnap reggel mindenki fáradtan ébredt, de muszáj volt felkelni. Mindeni pihenni szeretett volna még, de nem a nappaliból kiszűrődő halk sikolyok miatt voltak ilyen fáradtak. Mikor El szemét dörzsölgetve lebotorkált a lépcsőn egy furcsa kép fogadta. Jake egy szál alsógatyában kergette Suziet, aki körbe-körbe szaladgált a szobában ás néha felugrott a kanapéra a fiú elől. Mikor éppen elkapta volna Jake Suzie mindig kibújt az öleléséből és újra kezdődött a fogócska. El túl álmos volt ahhoz, hogy felfogja mi történik körülötte. Inkább elindult reggelizni. Pár perc sem telt el és furcsa ábrázattal tért vissza.
- Hol van Em?
- A kórházban hagytuk nem emlékszel? Kilencre kell érte menni.- mondta Suzie lihegve futtában
- Ó. Tényleg. El is felejtettem. Akkor mit fogunk enni?- kérdezte EL- Mindig Em készíti a kaját!
- Fogalmam sincs! Menjünk el egy pizzázóba!- ötletelt Jake, miközben Suziera vetette magát.
- Jó ötlet! Szólok Kathnek és Dylannek!
El megállt egy pillanatra és visszafordult a lépcsőről.
- És vegyetek föl valamit!
Majd továbbment. Közben Kath s felébredt.
- Szerintem inkább rendeljünk házhoz!
- Ez még jobb ötlet!- szólt az emeletről vissza El
- Jut eszembe, a boszorkány azt mondta, hogy a térképen kell keresnünk a kulcsot.- váltott témát Suzie
- De azon csak a kőhöz vezető út van leírva! Nincs rajta semmi kulcs! Már ezerszer áttanulmányoztuk a térképet Dylannel. Még a feliratok sem egyértelműek!- mondta Jake
 
El reggeli után elment a kórházba Emért. Csak a bokája és a sarka volt gipszben. Remekül tudott járni, mintha nem is lenne semmi baja. Amikor megérkeztek mindenki a nappaliba tolt óriási faasztal körül nyüzsgött.
- Nem úgy van!
- De igen!
- Na cibáld! Elszakad!
- Add ide!
- Fordítsd már meg! Fejjel lefele van!
- Így nem lehet koncentrálni!
- Fejezzétek be!
- CSEEEEEEEENNDDD!- ordította Dylan- Vigyázni kell a térképre, csak ez az egy van!
- Várjatok! Ez itt mi?- kérdezte Jake
Mindenki izgatottan hajolt előre. Kath felmászott az asztalra, hogy jobban lásson, mire mindenki lekorholta.
- Szállj már le! Eltakarod a fényt! Nem látunk tőled!
- Na.
A térkép hátoldalán egy furcsa alakú kék rajzszerűség volt.
- Ez meg mi lehet?- kérdezte Kath
- Lehet, hogy éppen ezt kerestük!- vidult fel Suzie
- Olyan, mint egy minitérkép!- állapította meg Kath
- Ti meg mit csináltok ott?- tudakolta El
El hangjára mindenki a bejárat felé fordult. És megrohamozták Emet.
- Jobban vagy?
- De jó, hogy itt vagy!
- Úgy aggódtunk érted!
Suzie és Kath Em nyakába borult.
- Hagyjatok neki levegőt!- mondta El- Még nincs teljesen jól.
- Na halljam mi történt amíg nem voltam itt?- kérdezte Em
- Nézd! Ezt találtuk a térképen. Elvileg ez segít a kulcs megtalálásában.- mutatta Dylan a térképet
Em alaposan megnézte a kis kék foltot.
- Ezek nem ugyanolyan jelek, mint amik a kapun és az iránytűn voltak?
Kath kikapta Em kezéből a papírt.
- Tényleg olyanok!
- Hogy fejtsük meg?- kérdezte El
- Talán interneten fent van róla valami.- mondta Dylan
A fiú kivette farmerja jobb zsebéből a telefonját és sokáig babrált vele.
- Áháá!- kiáltott fel- Muti a térképet! Igen ez az! Ez nem egy térkép, hanem ez a kulcs! Ez egy kód a kapuhoz.
- Na neee! Én oda vissza nem megyek!- kiáltotta Em
- Én sem!- mondta El
- Nem is kell!- majd mi elmegyünk a lustrumorért.- mondta Suzie
- Induljunk!- utasított Dylan

15.rész Sziklazuhatag

~Kath szemszöge~

- Várj! -utasított Suzie
- Mégis mire? Rövidesen agyon leszek ütve!- kiabáltam
- Rákeresek Googlen. Megvan! Rég óta ott van az a kő, az emberek nem tudják mi lehet, de a régi őslakosok imádkoztak hozzá és különleges mágiát tulajdonítottak...
- Jójó! Ne olvasd, inkább szedd össze a többieket és gyertek ide!- szakítottam félbe beszámolóját
- Ha odaérünk még nem tudjuk kinyitni! Nincs meg a kulcs!
- Nem baj! csak gyertek értem!
- Oké! Már is ott vagyunk!
Azzal letette a telefont. Nem tehettem mást mint vártam, hogy idejében ideérjenek. A kapuból jövő furcsa hangok egyre vészjóslóbban hangosodtak. Nem volt kedvem a közelében maradni, de ha el is futnék akkor sem élném túl a kapu ledőlését. Túl széles és magas volt ahhoz, hogy elfussak előle. Így is úgy is maga alá temettek volna a ripityára tört darabjai. Inkább a jeleket próbáltam memorizálni. Ha összedől ez a borzadály nem tudjuk megfejteni a jeleket és ha valóban ez az igazi kapu akkor soha nem fogunk bejutni a lustrumorokhoz. Így hát vártam, hogy értem jöjjenek a többiek, vagy ledőljön a kapu. Rengeteget gondolkoztam, hogy hogyan oldjam meg ezt a helyzetet, de nem volt kiút. Nem menekülhettem el. Nem volt nálam ragasztó, hogy megakadályozzam az óriási repedés továbbkúszását. Ahogy töprengtem eszembejutott, hogy milyen undok voltam a többiekkel. Nem tehetek róla, hogy ha felhúznak akkor undok leszek, de arról tehetek, hogy sosem mondtam el nekik, hogy milyen fontosak nekem. Ha most meghalok, úgy fognak emlékezni rám, mint az undok érzéketlen lányra aki mindig útban volt. Ahogy ezt végiggondoltam éreztem, hogy egy hideg könnycsepp gurul végig az arcomon. Nem akartam így meghalni. A kapu előtt leguggoltam és zokogni kezdtem. Suzietól és Jaketól olyan csúnyán váltunk el. Még el sem búcsúzhattam tőlük. Félbe kellett szakítanom a zokogásom, mert egy óriási szikladarab tartott egyenesen felém. Mikor észbe kaptam épp, hogy ki tudtam kerülni. Ijedten néztem, ahogy pár centire mellettem a földre zuhan és darabokra esik. Ettől a látványtól még jobban megeredtek a könnyeim és már alig láttam a még előzőnél is nagyobb szikladarabokat. Egyre több és több zuhant felém. Képtelenség volt kikerülni őket túl gyorsan és szorosan egymáshoz zuhantak. Feladtam. Már nem sírtam. Vártam, hogy szétzúzzanak az óriási kövek. Már csak 5 méterre volt felettem egy hatalmas szikla és hihetetlen gyorsasággal tartott felém. Nem néztem tovább a fejem felé. Behunytam a szemem és vártam mikor lesz vége. Sötét volt minden, már a hangokat sem hallottam. Tudtam, nem sok van hátra. Ekkor valaki megragadta a kezem és hátrahúzott. El az óriási kő elől. Hallottam, ahogy lezuhan és hatalmas dübbenéssel földet ér, majd széttörik. Még mindig nem nyitottam ki a szemem. Sokkos állapotban voltam. Az aki elrántott a szikla elől rázni kezdett.
- Mi van veled? Térj magadhoz! Sietnünk kell! Ott a kocsi látod? Nincs messze, csak addig kell kibírnod! Én végig melletted leszek.- kiáltozott és próbált lelket önteni belém
Kinyitottam a szemem. Suzie próbált felráncigálni a poros kő lepte földről. Alig hittem el. Meglepettségemet észre vehette, mert abbahagyta a karom cibálását. Nehézkesen felálltam. Suzie végig fogta a kezem. Futni kezdtünk, gyorsan kerülgettük a repülő sziklákat, de nem volt könnyű úgy, hogy nem is láttuk, hogy hova esnek. Már majdnem odaértünk Jake sötétkék kocsijához (amit szintén nem kíméltek a kődarabok), amikor Suziet egy újabb szikla vette célba.Rémülten próbáltam odébb húzni, de Suzie még mindig nem vette észre a száguldó követ. Kiabáltam, de nem hallotta. A szikladarabok nagy hangzavart keltettek. Már majdnem elcsapta Suziet, amikor hirtelen rántottam rajta egyet. Elesett, de csak a térdét horzsolta fel. Riadtan bámulta a leeső sziklát. Nem volt ideje megköszönni, de a szeméből láttam mit akar mondani. Továbbrohantunk az autó felé és sikeresen odaértünk. Szerencsére kisebb sérüléssel megúsztuk. Suzie futtából beugrott a kocsiba, majd én is követtem példáját. Velünk együtt még Em ült hátul és vizsgálgatott minket, hogy jól vagyunk-e. Mihelyt becsuktam az ajtót Suzie elordította magát.
- INDÍTS! GYERÜNK!
Jake egyből a gázra lépett. Az autóig még valahogy eljutottunk, de csak most jött még a neheze. Az autóra csak úgy záporoztak a szikladarabok. Egyre több és több horpadást hagytak maguk után. Rápillantottam a kilóméterórára. 180-nal mentünk. Suzie kétségbeesetten kiabált.
- KI FOG LYUKADNI A KERÉK! LASSÍTS!!! LASSSSSSÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍTS!
- NEM FOG!- ordította vissza idegesen Jake
Suzie ettől még nem nyugodott meg. Ahogy távolodtunk egyre kevesebb kődarab esett ránk. Már majdnem biztonságban voltunk, mikor bekövetkezett a legrosszabb. Kilyukadt az autó jobb első kereke és kacskaringózva, majd forogva lelassultunk. Jake kiszállt.
- Nincs idő kereket cserélni!- kiabálta Suzie
- Meg kell tolni, így nem megyünk semmire!- válaszolta Jake- Inkább ti is segítsetek
Mindenki gyorsított felvételben kiszállt a már ronccsá bombázott autóból. És elkezdtük tolni az autót. Em az autó szélén volt, úgy tolta. Kiabálni akartam, neki, de késő volt. Ráesett egy jókora darab a bal lábára. Em sikítva a földre zuhant. Suzie és én rögtön a segítségére siettünk. A többiek is indultak volna, de Suzie megakadályozta őket.
- Mi megnézzük hogy van. Ti addig toljátok tovább! Haladnunk kell tovább! Majd utolérünk titeket!
Legurítottuk Emről a sziklát, majd megvizsgáltuk a lábát. Csúnya zúzódások karcolások voltak rajta. Látszott, hogy el van törve. Suzie átkarolta balról én pedig jobbról a sebesültet. Az utolsó pár métert így tettük meg. A többiekre már nem estek kövek. Tudtuk, hogy már csak adig kell kitartanunk amíg odaérünk hozzájuk. Dylan segített berakni Emet a hátsó ülésre, majd mi is beszálltunk. Jake közben hihetetlen gyorsasággal kicserélte a kereket, aztán ő is beszállt és elindultunk. Mindenki csöndben volt. Örültünk, hogy élünk. Em nyöszörgött, de jól bírta a fájdalmat. Mindenki nehezen vette a levegőt a kocsiban. Visszafelé megálltunk a kórháznál és bevittük Emet. Nagy szerencséje volt, hogy csak egy töréssel megúszta. A felére is eshetett volna a kő. A kórház után sem szóltunk egymáshoz. Jake visszavezetett Elékhez. Mindenki fáradtan dőlt be az ajtón. Suzie elment zuhanyozni, hogy kitisztítsa a térdén lévő sebet. Szürke volt a sok portól és piszoktól. Jake is csatlakozott

Miután mindenki lezuhanyozott és megvacsorázott összegyűltek a nappaliban és kiválasztottak egy jó filmet. Em készített popcornt és kis poharakba kólát töltött, miután elkészült egy tálcán bevitte a nappaliba. A vígjáték közben megeredt mindenki nyelve és izgatottan beszéltek az együtt átélt csapaterősítő nagy élményről.

14.rész A lustrumorok kapuja

A ház csendes volt az este csak Suzie elfojtott nyögdécselését lehetett hallani. Jake és Suzie nem aludtak túl sokat az este. A reggeli csendet pedig Kath ordibálása törte meg.
- Nem hittem volna, hogy ide füldugót is kellett volna hoznom! Legközelebb halkabban!- a düh csak úgy forrt szemében
Suzie egyre és egyre vörösödött. Jake csak nézte szerelmét és mosolygott.
- Mi meg nem tudtuk, hogy a te szabályaid szerint kell élnünk.- mondta szelíden ám megfélemlítést nem tűrően Jake
- Gyerekek!- jött le egy álmos fiú a lépcsőn- Reggel nem kéne kiabálni hugi.
- De ők...- kezdett bele Kath de nem tudta befejezni
- Igen ők meg lefeküdtek. Hallotta az egész ház, de ez nem akkora bűn. Joguk van ahhoz, hogy szeressék egymást.- simogatta húga fejét Dylan
Suzie már a takaró alatt bujkált szégyenében. Mindenki az ő és a pasija szexuális életét tárgyalja. Ekkor jelent meg még három ember az ajtóban. Suzie szépen lassan kezdte felismerni az alakokat. Elöl jött El, mögötte Em és legvégül az árnylény. Gina igen így hívják. A levegő egyre feszültebb lett. Már mindenki az ajtóból bámészkodott csöndben. A hallgatást El törte meg.
- Na jó! Dylannek igaza van. Bár lehettetek volna csöndesebbek is. Ez van! Na menjünk kajálni!- azzal a lány megindult a konyha felé- Mi az? Nem jöttök?- nézett hátra a bal válla felett
- D-de!- kicsit zavartan, de Em is elindult az étkező felé
Később Dylan is csatlakozott maga után vonszolva dühöngő hugát. Suzie még egy darabig meredten nézte az üresen álló nyitott ajtót, majd megszólalt
- Ez elég ciki helyzet volt.
- Csak Kath keverte a botrányt. Kirí róla, hogy féltékeny. A többiek nem vették komolyan.- mondta nyugtatólag Jake
Suzie körbetekerte magán a takaróját és elindult.
- Hova mész? Nem folytatjuk?
- Mindenki ébren van! Szerinted továbbra is szívesen hallgatnák a ......
Kath kinyitotta a konyhaajtót és mérgesen kinézett rajta. Már éppen meg akart szólalni, mikor valaki visszarántotta és becsukta az ajtót. Suzie kinyitotta a régi kopott szekrényt ami a kanapé jobb oldalához közel volt és kihúzott pár ruhadarabot belőle. A lány már éppen kinyitotta volna a fürdőszobaajtót mikor Jake megszólalt
- Ez most komoly? Tényleg a fürdőszobában akarsz átöltözni azok után ami éjjel történt?
Suzie megforgatta szemeit és eltűnt a fürdőben. Jake egy ideig várt, hátha meggondolja magát Suzie és kijön, de az ajtó meg se moccant. 
A fiú káromkodott egyet magában, majd megfogta ruháit és Suzie után indult. Pár lépést sem tett mikor kicsapódott a konyhaajtó és Kath ingerülten kirohant a konyhából. Egy pillanatra megtorpant, mikor Jake meztelen testét megpillantotta. Pár másodpercig bámulta az ijedt fiút aki maga előtt szorongatta a ruháit. Kath szitkozódott, majd továbbrohant a kijárat felé és az ajtót becsapva eltűnt. A meglepett fiú pár pillanatig még döbbenten ácsorgott, majd folytatta útját a fürdő felé. Mikor benyitott Suzie már félig felöltözött, csak a nadrág hiányzott róla. Mikor észrevette Jaket rámosolygott.
- Ez nem ér! Te már félig készen vagy!- panaszkodott Jake
Suzie nem szólt semmit. Még pár pillanatig mosolygott az előtte álló fiúra, majd felhúzta nadrágját és elindult kifelé. Már a kilincset fogta, mikor Jake megragadta derekát és visszahúzta. Suzie bukdácsolva próbálta visszanyerni egyensúlyát. Mikor ez sikerült már Jake mellett volt.
- Ne hidd, hogy ennyivel megúszod!- lehelte Jake- Még reggeli puszit sem kaptam!- nyávogott
Jake odatartotta Suzie felé arcát. Suzie megpuszilta és mosolygott.
- Még egyet!- utasította a fiú
Suzie megfogta Jake állát és elfordította a fiú fejét és a másik arcára is adott egy cuppanósat. Jake nem bírta türtőztetni magát. Magához húzta a lányt és hosszan megcsókolta.
- Most már mehetsz! Mindjárt én is csatlakozom a többiekhez. -jelentette ki Jake
Suzie óvatosan becsukta maga mögött a fürdőszobaajtót, átslattyogott a konyhába és hozzálátott a reggeliéhez. Már csak Em volt a konyhában.
- Miért rohant el így Kath? -kérdezte Suzie- Még a fürdőszobából is hallottam, hogy szitkozódott.
- Felkapta a vizet. Ma bal lábbal kelt fel. Ki van akadva rád. Meg tudom érteni.- mondta Em
 Em felállt és a mosogatóba csúsztatta a tányérját, majd elment.

~Kath szemszöge~ 

 Ez kész! Ez a csaj tökre feldühített. Nem lehet igaz, hogy én két éve próbálom megszerezni Jaket ő meg az első találkozásuk alkalmával elorozza előlem. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Alig ismerik egymást!- Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben miközben céltalanul bolyongtam a városban. Nem tudtam mit kezdjek magammal. Vitt a lábam amerre akart, külön életet élt, de én nem bántam. A gondolataimba merülve mérgelődtem. Észre sem vettem, mikor majdnem elütött egy autó. Ügyet sem vetettem a dudálásra. Nekem már úgy is mindegy. Szerencsétlen vagyok és senki sem szeret. Mikor visszatértem képzelgéseimből ismeretlen helyen találtam magam. A városnak ezen a részén még soha sem jártam. Egy ép ház sem volt a környéken. Mindenütt romok voltak és sűrű szürke köd. Még a fák is szürkének tűntek. Mintha, egy fekete-fehér filmben találtam volna magam, csak a videóba egy kis halványkéket is kevertek. Rémülten néztem körül. Nem láttam semmi ismerőset. Már biztosan messze voltam a várostól. Ez a hely biztosan nem a városhoz tartozik. Nyomasztó és kísérteties. Kisebb rémület fogott el mikor tudatosult bennem, hogy ELTÉVEDTEM!!!. Egy ideig körbe-körbe forogtam, hátha találok egy utat vagy valamit amin elindulhatok, de semmi. Akár meddig nézelődtem nem láttam semmit, csak szürke sziklákat és néhány nagyon régi elégett házat. Itt még fű se nőtt. Miután sikerült lenyugtatnom magam elindultam az óriási hideg, csúszós sziklák között. Kétségbeesetten kerestem valamit. De mit azt még én sem tudtam. Mikor megpillantottam valami magas sötét építményt a távolban, magam sem tudom miért, de megkönnyebbültem és rohanni kezdtem az objektum felé. Ahogy egyre közelebb értem a furcsa létesítményhez egyre csak nőtt előttem, mikor már egy méterre voltam tőle az építmény már akkora volt mint egy ötemeletes ház. Nagyon fáztam. Egyáltalán nem sütött a nap. Mintha itt egész évben borult lenne az idő. Vizsgálgatva megálltam a sziklás, téglatest alakú kövület előtt. Döbbenten vettem észre, hogy ugyan olyan jelek vannak rajta, mint az iránytűn. Suzie mesélte, hogy itt élnek a lustrumorok, de egy kulcs kell hozzá, hogy be tudjunk lépni a kapun. Ez az óriási kő azonban egyáltalán nem hasonlított egy kapura. Középen ketté volt repedve ferdén. Láthatóan omladozott. Nagyon régi lehet. Körbejártam a kaput, de mögötte sem találtam semmit. Éppen a harmadik kört tettem mag az építmény körül, hogy biztos legyek benne, nincs semmi mögötte, amikor halk koppanásokra lettem figyelmes. Gyorsan arra az oldalra szaladtam amelyiken a jelek voltak és vártam. A koporcolás egyre hangosabb lett. Már azt hittem sikerült kinyitnom a kaput valahogy, amikor a apró kövek kezdtek hullani a kapu tetejéről, majd egyre nagyobbak és nagyobbak. Amikor már akkora darabok hullottak le róla mint egy asztallap, nagy reccsenéssel feljebb kúszott a repedés, majd abbamaradt a sziklahullás és a recsegés is. Gyorsan tárcsáztam Dylan számát, de nem vette fel. Megcsörgettem még egyszer, de erre sem reagált. Felhívtam Emet is, hátha ő felveszi. Jó ideig kicsöngött, mikor végre felvette a telefont.

- Na lenyugodtál?- kérdezte

- Mi?- teljesen kiment a fejemből a reggeli események sorozata- Szólj mindenkinek! Megtaláltam a kaput, de nem hiszem, hogy sokáig itt marad. Elég régi és omladozik.- táékoztattam

- Milyen kapu? Miről beszélsz?- értetlenkedett

- Ahjj!! Add át a telefont Suzienak!!!!!- kiabáltam, mert újra omlásnak indult a kapu

- Halló?- hallatszott a telefon másik végén- Hallóóóóó! Kath?

- Öööm..Megtaláltam a lustrumorok kapuját, de mindjárt szétesik.- mondtam idegesen- Gertek azonnal ide!!!

- DE hol vagy?

- Ó.Ööhmmmm... nem tudom, de mindjárt összeomlik!!

- Nézz körül! Nem látsz valamit amiről belehetne azonosítani a helyet?

- DE! ITT EGY BAZI NAGY KŐ AMI MINDJÁRT RÁM ESIK!!!!- ordibáltam 

13. rész Az árnylény

- Szia itt El. Találtunk egyet!- mondta El izgatottan
- Ez az!- egy kiáltás volt a válasz a telefon másik végéről
- Áúúú!- kiáltott vissza El -Itt vagyunk a házban.
- Már is ott vagyunk!- kiabált a telefonba Suzie
A telefon letétele után körülbelül 2 perc telt el Suzieék már csöngettek. 
- Hű de gyorsak voltatok.- nevetgélt El
- Hahaha.- vágott egy mű vigyort Jake- Nagyon vicces.
- Na gyerekek elég, inkább mondjátok el hol van a lényünk.- sürgette őket Suzie
- Itt is van!- jött le végszóra a lépcsőn Kath, miközben a lényt lökdöste a lépcsőn.
- Ne lökdöss!- tolta el magától  a lény Kathet- Egyébként sziasztok. Én Gina vagyok.
- Szia Gina. Én Suzie vagyok, ők pedig itt Jake és Em- mutatta be barátait Suzie udvariasan, majd kezet fogott a lánnyal.
- Hogyan találtátok meg?- fordult Suzie Kath felé
- Nem mindegy? Az a lényeg, hogy itt van és kész!- dühöngött Kath
Kisebb csend támadt. Suzie meredten nézte Kathet. A lány zavarba jött és észrevette, hogy milyen mogorva mostanában, de nem csoda, hogy miért. Suzie és Jake egyre közelebb kerül egymáshoz és Kath nem tehet semmit. Már mindent elkövetett, de nem sikerült szétválasztani őket.
- Nagyon izgi volt!- örvendezett El- Majd én elmesélem! Kath, Dylan és én már majdnem feladtuk a keresést. Már bejártuk az egész várost, de nem találtunk semmit. Úgy gondoltuk visszajövünk ide. Már csak pár sarokra voltunk innen, amikor fojtott szuszogást hallottunk az egyik ház kertjéből. Először azt hittünk, csak képzelődtünk, de tisztán lehetett hallani a szuszogást. Dylan előrement, átmászott a zöldre festett fémkerítésen és a kertben lévő fák felé vette az irányt. Mi addig kint vártunk Kathtel. Dylan megállt és vizsgálgatni kezdett valamit a földön. Én felágaskodtam, aztán mivel így sem láttam jobban felálltam a kerítés betonjára. Döbbenten vettem észre, hogy egy halottnak tűnő fakó bőrű lány fekszik a fák között. Dylan még mindig vizsgálgatta a lányt, mikor odaszólt, hogy keressünk egy zsákot és hozzunk valahonnan vizet. Én az út túloldalán lévő kúthoz rohantam és teletöltöttem a kulacsom vízzel. Kath addig a kukáknál keresett egy fekete zsákot. Kath egy ugrással a kerítés tetején termett, majd utasított, hogy adjam oda a vizet, majd ő elviszi Dylannek. Mikor Kath Dylan mellé ért ő is leguggolt a lény mellé, majd megitatta a majdnem halott lányt. Dylan felkapta a lányt, Kath pedig tartotta a zsák száját. Óvatosan belecsúsztatták a haldokló lányt, majd a kerítéshez rohantak. Egy jó darabig eltartott, míg a lányt áttuszkolták a kerítés felett. Én alig bírtam tartani mikor átgurult az én oldalamra. Majdnem leejtettem. Dylan ügyesen átmászott az akadályon éppen átért amikor kijött a ház tulajdonosa és ordibálni kezdett " Azonnal hívom a rendőrséget, ha nem takarodtok el innen most rögtön! Ez magánlaksértés! Takarodjatok innen! Mit képzeltek, csak úgy beronthattok ide? Szedett-vetett népség!". Kath kicsit megijedt a paprikás hangulatú bácsikától így kicsit megkarcolta magát mászás közben, de nem lett komolyabb baja. Az árlényt idehoztuk és lefektettük az egyik sötét szobába. Valószínűleg túl sokat volt a napon és rosszul lett. Ha nem találjuk meg, valószínű meghal. Mivel megmentettük az életét szívességből segít nekünk a kővel kapcsolatban.
- Jó sztori!- mondta elismerően Em
- Mi egy beszélő macskát találtunk. Ő is tudott egy árnylényről, de miután elmondtuk neki, hogy már találtatok egyet visszament a faházhoz, de ha valamire szükségünk van akkor számíthatunk a segítségére.- mondta Suzie
- Érdekes! Egy beszélő macska?- hitetlenkedett El- Mondjuk manapság a vámpírok és egyéb furcsa lények között igazán elenyésző egy beszélő macska is.
- Oké akkor már csak egy  lustrumot kell találnunk és indulhatunk a kőért!- örült Em
- Iden, de az már csak holnapra marad! Már késő van még egy keresőkörúthoz. Inkább vacsizzunk és menjünk aludni! Gondolom már mindenki nagyon fáradt.- mondta Suzie
Mindenki megindult a konyha felé csak Jake maradt az ajtónál Suzieval. A vámpírlány éppen indul volna mikor Jake megfogta karját és gyengéden a falhoz szorította, hogy szinte összeért az orruk.
- Suz!- suttogta hal kan Jake
- Igen?- szintén suttogva Suzie
- Ugye ma is velem alszol?- kérdezte Jake arcán egy ravasz mosollyal
- Persze!- mosolygott vissza Suzie
Jake kicsit erősebben a falhoz szorította Suziet és közelebb hajolt hozzá. Már majdnem összeért az ajkuk mikor Em elkiáltotta magát az ajtóból.
- Hé! Ti ott! Gyerünk enni!
Majd mosolyogva visszahúzta fejét az ajtó mögé.
- Mennünk kéne!- szuszogta Jake
- Ja, menni kéne!
Jake eltávolodott Suzietól és a konyha felé vette az irányt, de Suzie megakadályozta.
- Na azért nem most gondoltam!
Suzie visszarántotta magához Jaket és forrón megcsókolta. Mikor eltávolodtak egymástol mindkettőjük levegővétele gyorsabb volt az átlagosnál.
- Majd vacsi után folytatjuk!- kacsintott egyet Jake
Kézenfogva besétáltak a konyhába majd becsukták maguk mögött az ajtót.
- Na végre itt van az ifjú pár!- mosolygott El
- Nem mintha hiányoztak volna!- dünnyögött Kath
- Mi a vacsi?- kérdezte Dylan
- Rántott hús és egy kis vér.- mondta Em
- Nyámi!- indult meg Dylan nyálelválasztása- Akkor lássunk is hozzá!
- Jó étvágyat!- mondta Suzie és később a többiek
Az árnylény önfeledten tömte magába a rántott húst, mint aki még sosem evett ilyesmit. Vacsora után mindenki szavazással eldöntötte, hogy kivel aludjon az árnylény. Mivel Em szobájában kétszemélyes az ágy ezért ma vele alszik. Mikor mindenki lefeküdt. Suzie és Jake is megágyaztak és lekapcsolták a lámpákat.
- Ó! Nem mosogattam el! Ma és vagyok a soros! Em meg fog ölni, ha nem fejezem be!- mondta Suzie
- Ugyan már! Csak nem fogja leharapni a fejed!- nyugtatta meg Jake Suziet
- Hát azt azért nem.
- Majd holnap korábban felkelsz és elmosogatsz! Ha megengeded én is segítek.
- Oké.
Suzie lefeküdt a matracára Jake mellé és betakarta magát.
- Még van egy befejezetlen ügyünk.- vetett kaján pillantásokat Jake Suziera
Suzie elnevette magát, majd átfordult Jakehez és megpuszilta a fiú homlokát.