30. rész A végzetes kiborulás

- Csss. Nyugi. Itt vagyok. Mi történt?- kérdezte Tom a kezében tartott zokogó lányt- Kath? Mi történt?

- Ne...ne akard tudni. Ré..régen tör...tént.- hüppögte a lány. Tom pólója már át volt áztatva a lány hullajtotta sós cseppekkel, de ez nem érdekelte a fiút. Csak barátnője nyugalmát akart és persze tudni az igazságot.

- Nem történhetett az annyira régen, ha még mindig ennyire felkavart.- simogatta meg a még mindig erősen ziláló lány hátát.

- Jó elmondom, de í...ígérd meg, hogy nem akadsz ki.- Kath halálos komolysággal nézett Tom szemébe.

- Ígérem. - és abban a pillanatban olyan biztos volt benne, mint még soha semmiben. Ám az ígéreteket nem könnyű betartani. Kath mindent elmesélt. Kezdve Katievel való találkozásától a gyászba torkollott első csókig. Nagyon uralkodott magán, hogy egy-egy résznél el ne sírja magát, ám a végére elgyengült. Nem bírta tartani a már szemét mardosó gyengeség jeleit. Ismét keserves zokogásban tört ki. Tom idegesen járkált fel-alá a szobában. Állkapcsa megfeszült, kezét ökölbe szorította. Idegessége teljességgel jól kivehető volt. A fiú nem tudta megtartani ígéretét. Kiakadt.

- Ezt meg, hogy kéne értenem? - nagyon visszafogta magát - Hogy kéne értenem Kath?!

- Ne...ne...nem tudom h...hogy lehet itt. Fo…galmam s...sincs. - nyögte ki.

- Ó dehogynem tudod te azt! Biztos vámpír lett! Úgy szaladtál oda hozzá mintha az élted lenne! Meg akartad csókolni! Egy büdös ri*anc vagy! Egy mocskos leszbi! - Tom csak üvöltött és üvöltött elméjét elborította az a bizonyos köd. Kathen Tom kirohanása nem segített. 

- Nem vagyok az! Ha nem tűnt volna fel, a barátnőd vagyok! Katie a legjobb barátnőm! Természetes, hogy oda rohantam hozzá!

- A legjobb barátnőd?! A legjobb barátnőd SZERELMES beléd! Nem fogod fel? És te is az  vagy belé! Ne próbáld tagadni! Vissza akartad csókolni, elmondani, hogy szereted!

- Mi történik? - rohant be ordítva Dylan. Mögötte nem sokkal berobogott Katie és Tomot a falnak lökte.

- Hogy mondhatsz ilyet? Hmm? Nem ő tehet róla, hogy reménytelenül szerelmes voltam/vagyok belé. - csak Tom hallotta e szavakat. - És most nézd meg mit csináltál. Sír! Ezért még megöllek! - az utolsó szó csak úgy visszhangzott a szobában. Ezzel hátat fordított és elment. Kath csak nézett utána és félt, hogy a lány megint elhagyja. Halkan kifújta a levegőt és elindult ki a teraszra. Ki kellett szellőztetnie a fejét és lenyugodnia. Dylan csak bámulta maga előtt a szőnyeget és rajta egy igen érdekfeszítőnek tűnő pontot. Legalábbis aki kívülről látta a fiút, így érzékelhette, annyira bele volt merülve a pont tanulmányozásába. Ám Dylan inkább a gondolataiba mélyedt és megpróbálta feldolgozni az imént történteket. Nem értette mi is történt pontosan. Nem értette Tom, hogy akadhatott ki ezen, ’hisz Katie a múlt. Mondjuk, ő sem szereti hánytorgatni a múltját. Túlságosan fájt. De a múlt mindig fáj. Szerelmének elvesztése az egyik legsötétebb a múltjában. De megesküdött rá, hogy ha megtalálja a lány gyilkosát, onnantól nem lesz megállás. Nem akarta megölni, csak egy picit kínozni, hogy átélje azokat a fájdalmakat, melyeket ő is, szerelme elvesztése után. Az átsírt éjszakákat és nappalokat. De szerencsére itt van neki Amber. Amber a legjobb dolog, ami történhetett vele. Ekkor egy éles sikítás törte meg a házban uralkodó csendet és nyugalmat. Dylant egy másodperc alatt kiszakította magát gondolataiból és a hang irányába fordult. A terasz ajtaja zárva volt, de a véres kezek nyoma jól látszódott az üvegen. Csak ekkor lett figyelmes valamire kint. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy Kath sikított, de nem. Kath nem volt kint. Valaki más feküdt a kövön, véresen, törött nyakkal.

29. rész A borzalmas emlék

- De hogy? És miként?- hüppögte Kath- De ez nem lehet. De mégis. Össze vagyok zavarodva.
- Majd elmesélek mindent, de előbb had beszéljem meg a bátyáddal. Kérlek menj ki.- puszilta meg a síró lány fejét.- Ígérem elmondok mindent.
Kath kirohant, Tom utána. Jake és Suzie jöttek be az ajtón leszegett fejjel.
- Ez most mire volt jó?- ordított rájuk Dylan- Na, most aztán leszedem a fejeteket! Direkt kértem, hogy ne engedjétek ide!- szeme izzott a dühtől, álla megfeszült. Amber azonnal magához szorította és csitító szavakat suttogott fülébe édes, nyugodt hangon. A fiú izmai kezdtek elernyedni. Hatásosnak látszott barátnője közbelépése. Mikor teljesen nyugodtnak látszott Jake belekezdett.
- Kath úgy sírt és úgy ide akart jönni, hogy nem volt szívünk otthagyni, így közelebb jöttünk. Ekkor már hallani lehetett miről beszéltek. Dühös lett és elkezdte kiszabadítani magát szorításunkból. Mivel jobbnak láttuk, vissza vittük a szobába. 
- Hát úgy látom nem volt éppen sikeres.- ingattam meg a fejem majd egy bosszús pillantás és eltűntek.

~Amber szemszöge~

Szíven ütöttek Katie szavai. Fájt a tudat, hogy szerelmem egy évvel ezelőtt még mással osztozott ezen a felbecsülhetetlenül értékes érzésen. Kikészített, hogy más lány is volt az életében rajtam kívül, de nem lehetek hülye, hisz nekem is volt már más, csak éppen az nem sült el valami jól. 

~Visszatekintés~

Még csak általános iskolás voltam mindössze nyolcadikos , de már akkor tudtam mi is az a szerelem. Őrülten belehabarodtam egy évfolyamtársamba, aki történetesen a nővérem osztálytársa volt. Természetesen elmondtam neki, hisz mi mindent elmondunk egymásnak. Aztán egyik nap, mikor Suzie előbb elment és nem várt meg, mert fizika korreprem volt, megváltozott minden. Durcásan rontottam be  a terembe, melyben a tanárnőm már várt. Nem törődtem vele, így leültem a leghátsó padba. A fizika korrep a szokásos monoton módon folyt. A tanárnő föladott egy feladatot, amit sikeresen megoldottam és megmutattam neki, kaptam is a következőt. És ez így ment minden kedden a nyolcadik órában. Ma amúgy sem volt jó napom, így a nyolcadik-kilencedik példa után  már nem bírtam neki állni a következőnek és idegesen vágtam le az asztalra a tollam. Ki kellet szabaduljak, ha csak 5 percre is, de már megéri. Elmondtam, hogy fáj a fejem és pisilnem is kell, így a tanárnő kiengedett a mosdóba. Az iskolában szokás szerint már nem volt senki. Mindenki elhúzott . „Persze csak én szívok” mondtam magamban miközben tovább haladtam az üres folyosón. Rá sem lehetett ismerni, olyan békés volt minden. Sehol egy ordítozó vagy futkározó gyerek. A lány mosdóhoz közeledve, a fiú mosdóból fura hangok szűrődtek ki. Mintha nyögések lettek volna. „Ezt is itt kell csinálni” gondoltam és indultam volna tovább, mikor egy éles sikítás ütötte meg a fülem. Majd átalakult könyörgéssé, mely abból állt, hogy a lány próbálta győzködni azt a bizonyos illető, hogy hagyja már abba, mert fáj neki. De az idegen nem hagyta abba. Ezt egy újabb sikításból lehetett tudni.

- Ez már nem jó! Nem érted te állat?! Szállj már le rólam te őrült! Ne! Ne. N’- ám ekkor a beszéd és a sikítozás abba maradt. Ott döntöttem el, hogy én már csak akkor is bemegyek ha törik, ha szakad. Amit viszont bent láttam nem az volt amire számítottam. A lány, aki eddig küzdött az életéért most fagyos, élettelen tekintettel meredt egy pontra a plafonon. Feje erőtlenül hanyatlott hátra, mikor teste végképp elernyedt. A srác csak állt meredten mellette és nézte, hogy az én arcom is kezd elfehéredni. Közben pedig száját törölgette, melyen egyértelműen piros folyadék volt, mely pólóját átszínezte. Először azt hittem a lány megütötte ezért vérzik, de mikor tekintetem a lány nyakára tévedt és a két kis nyomra a nyakán, amelyekből szivárgó folyadék a lány pólóját is pirosra festették. Ekkor figyeltem csak fel a srác kilétére. A felismerés késként szelte ketté a róla alkotott képem, és a szívemet is. Életem szerelme volt az, Matt.

- M-mit te-tettél v-vele?- próbáltam biztosnak mutatkozni, ám hangom és ügyetlen beszédem elárult. Meg voltam rémülve és féltem. Tőle, akit a legjobbnak találtam és szerelmes pillantásokkal illettem, most nem tudtam máshogy csak halál félelemmel, értetlenséggel és némi undorral ránézni. Egyszerűen nem tudtam mit kéne csinálnom. Fussak? Úgyis elkap ha akar, hisz gyorsabb. Maradjak? Akkor viszont ki vagyok szolgáltatva neki. Meneküljek vissza a terembe? Ha egyáltalán vissza is érnék a tanár úgyse tud megvédeni, max mind a kettőnket megölne. Így se úgy se járok jól, így hát maradtam. Nem futamodtam meg.

- Amber én…- kezdte el, de egyből elhallgatott.- én….

- Mond már ki!- emeltem meg a hangom, majd gyorsan hozzá tettem- kérlek

- Meghalt- Matt halál nyugodt volt

- És ezt csak így mondod?- teljesen ki voltam akadva

- Amber ez bonyolult. Kérlek ne ijedj meg ettől, majd én mindent elintézek te csak menj vissza a terembe kérlek. Nem foglak bántani- mosolygott halványan, majd végigsimított arcomon édesen megcirógatva azt és hozzá tette- Mindent elmagyarázok ígérem csak adj időt.- Halovány csókot lehelt arcomra, majd egy oké-t sikerült kinyögnöm és rohanni kezdtem vissza a terembe. „Miért kellett kimennem? Miért nem tudtam nyugodtan a fenekemen ülni?” korholtam magam. Vissza is értem, de a tanárra se hederítettem. Összekapkodtam a cuccaim és mentem is haza. Vártam Matt magyarázatára, de ezt nem kaptam meg. Másnap a suliban reggel meg akartam keresni, hogy magyarázatot adjon nekem, de sehol sem találtam. Suzie rohant oda hozzám második szünetben, hogy közölje velem az ofője bent volt órán és rossz hírt hozott nekem. „Ha tudnád mi történt tegnap. Annál rosszabb a világon nincs.” forgattam meg szemem gondolatom végén. De tévedtem. Mattet nagybátyja kiíratta a suliból és Nevadába költöztek. Azt hittem, ott helyben összeesem és meghalok olyan rosszul lettem. Soha többé nem láthatom tökélete arcát és még csak választ sem kaphatok a tegnapiakra. De ezúttal kellemesen csalódtam benne. Azon a nyáron meglátogatott. Suzieval kint feküdtünk a hintaágyban, beszélgettünk, röhögtünk és hülyültünk gondtalanul. De hirtelen ott termett Ő és minden megfagyott. Még az ütő is megállt bennem. „Mit keres ez itt? Megmondta, hogy vissza jön! Mit csodálkozol! Mozdulj már meg Amber! Csak magabiztosan!” üvöltözött velem tudatalattim. Azt kérte menjünk ki sétálni egy kicsit. Nem mertem neki ellent mondani így hát elmentem vele. Elkezdte a meséjét. Mindent elmesélt percről-percre. Először nem hittem neki hisz’ ki hinné el, hogy hűn áhított szerelme (aki erről mit sem tud) vámpír. Hitetlenkedve ráztam meg a fejem, mire szemfogai szemem láttára lettek egyre nagyobbak. Ez számomra olyan volt, mint ha gyomron rúgtak volna. Kiderült, hogy azért szívta ki a lány vért akkor, mert már nem tudta türtőztetni magát, így az első könnyű vérű csajt befűzte, majd kiszívta a vérét. Akkor nagyon örültem, hogy nem vallottam be érzéseim iránta, mert akkor ki tudja. Lehet én lennék most valahol a föld alatt „eltemetve”. Miután mindent bevallott és nekem is sikerült felfognom, hogy ez halálosan komoly, haza indultunk.  Megkért, hogy soha ne mondjam el senkinek. Ám legfurcsább kérdése a ház ajtajánál volt. Ott álltunk az ajtónál egy más szemébe nézve

- Megcsókolhatlak?- szemében félelem csillogott. Nem értettem miért, majd hamar rá is jöttem. Fél, hogy megutálom kiléte miatt. De ilyenről szó sem volt. Egy ilyen embert, akarom mondani vámpírt képtelenség utálni, még ha az univerzum legveszélyesebb teremtménye akkor is. Nyitottam a számat, hogy beleegyezzek, de hang nem jött ki rajta. Úgyhogy egy bólintás után megéreztem azokat a puha ajkakat az enyéimen. Akkor nem érdekelt hány ember vére szárad rajta, csak érezni akartam. Nem tudtam elképzelni, hogy valakit bántani tudnak, mikor úgy cirógatják enyéimet. Óvatosan nyalta meg alsó ajkam. Szinte könyörgött a bejutás ért. Sosem éreztem még ahhoz hasonlót előtte. Nem ő volt az első aki megcsókolt, de ő volt az egyetlen, aki édes volt és nem gyors, tolakodó. De el kellett szakadnunk egymástól. Egy gyors puszit kaptam a számra, majd el is tűnt. Kipirulva léptem be a házba. Suzie egyből nekem rontott, hogy fel tehesse a bonyolultabbnál bonyolultabb keresztkérdéseit. Egyik este Matt eljött bemutatkozni a szüleimnek. Szerencsére minden jól alakult. Legtöbbször csak sétálgattunk és beszélgettünk majd 2 hónappal később már nálunk is aludt. A nyárból nem volt sok hátra. Kb. három hét, de az utolsó gólyatábor volt. Tábor előtti utolsó nap is nálunk volt. Minden percet vele akartam tölteni, de ez lett életem legrosszabb estéje. Reggel egyedül ébredtem. Ez fura volt, hisz’ Matt azt mondta kikísér a sulihoz a buszhoz. Itt már sejtettem, hogy gond van, de nem akartam belegondolni. Egy levél várt az íróasztalomon. Gondolkodtam, hogy ki nyissam-e vagy sem. Kíváncsiságom győzött félelmem fölött. DE bár ne így tettem volna. A levélben az állt, hogy nem találkozhatunk többé és ne is keressem soha. Akkor ott szívem egy része érzéktelen lett. Úgy éreztem nem vagyok többé képes szeretni. A mosdóba igyekeztem. Nem értettem miért lépett le. Alapból a tegnap estére nem emlékeztem. Azt hiszem leitatott majd haza hozott és itt is aludt. De akkor mi történt? Beértem a fürdőbe és szembesültem a rút valósággal. Már mindent értettem. A nyakam két piros pont "díszítette". Azonnal rohantam Suziehoz, de bár ne tettem volna. Nővérem teste vérben úszott. Nem akartam elhinni, hogy ezt tette. Megfogtam testvérem élettelen kezét és térdre rogytam mellette. Csak zokogtam megállíthatatlanul. Majd hirtelen megmozdult és szemei kipattantak. Nyakába borulva sírtam tovább. Már akkor tudtam, hogy innentől nem lesz normális az életünk.

~Visszaemlékezés vége~

Dylan még mindig Katievel ordibált. A fájdalmas emlékek összenyomtak. Kiborultam. Hagytam, hogy a sós cseppek hangtalanul marják arcomat. A földre rogytam. Suzie azonnal odajött és megölelt. Ő tudja ilyenkor mit kell tenni. Tudja mit élek át minden egyes alkalommal.. Mikor felrémlik bennem ez az emlék, hogy majdnem miattam halt meg a nővérem és ki tudja mi lett volna, ha anyáékat is megtámadja. Kicsi korunkban anya mindig énekelt, mikor rosszat álmodtunk. Általában én szoktam énekelni, mert nem hagyom, hogy érzelmeim eluralkodjanak fölöttem. De néha nekem is szabad. Néha megreped a tökéletesre fejlesztett álarc. 

28.rész "Utálok hazudni, de kénytelen voltam"

~Dylan szemszöge~

- Kath hol van?- kérdezte megint ugyanolyan ridegen.
Ezekkel a hirtelen hangulatváltásokkal az őrületbe kerget.  
- Nem tök mindegy az neked?- vetettem oda neki félvállról.
Asszem ez nem volt jó ötlet. Sikerült feldühítenem. "Ügyes vagy Dylan, ezt szépen összehoztad."-  mondta egy hangocska a fejemben. Ám ekkor maga elé rántotta Ambert, kikapta zsebéből a bicskát és nyakához szorította. Meg is vágta picit, ezzel jelezve, ha nem mondok semmit Ambernek baja lesz. Ezt pedig egyáltalán nem akartam. Agyam elborult, szemem szikrákat szórt. Elindultam felé, ő meg egy egyszerű mozdulattal tovább vágta szerelmem torkát. 
- Ne.- nyögte ki fájdalmasan- Hagyj békén te őrült.- mérgesen, ám egyben fájdalmasan köpte a szavakat fogvatartója elé.
- Szádat befogod!- rivallt rá, majd egy kecses mozdulattal végighúzta a pengét Amber nyakán. 
Nem volt mély a seb, de arra pont jó, hogy kibuggyanjanak a kis piros cseppek. Odahajolt barátnőm nyakához és lenyalogatta a számára édes folyadékot, mielőtt az a mélybe vethette volna magát. Beleharapott nyakába és szívni kezdte azt. Kis időre abbahagyta, majd tekintetét rám emelte. 
- Csinálhatom ezt akár egész nap.- húzta gúnyos mosolyra ajkait és már harapott is volna újra, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy közbe szóljak.
- Az emeleten van. A fürdőben.- Amber hálásan nézett rám, majd ide lökte nekem barátnőmet.
Szerelmem nem bírt megállni a lábán. Leültettem a székre. Kinyitottam a hűtőt és mint reméltem, volt eldugva egy tasak vér. Kitöltöttem egy pohárba, a többit pedig vissza rejtettem. Letettem elé. Örömmel itta meg az életet adó nedű minden egyes cseppjét. Újult erővel kelt föl és eltűnt szemem elől. Szívem megszakadt ahogy belegondoltam a történtekbe. Elárultam a kishúgom a szerelmemért, de ugyanakkor nem akartam, hogy boldogságom oka újra meghaljon. Újra. Miattam. Fejem megráztam, ezzel próbálva kiűzni rémes gondolataimat. Amber után indultam. Gondoltam ő is a fürdőbe zárkózott, így rögtön az emeletre indultam. El és Em rohantak el mellettem a lépcsőn, majdnem fellökve engem.
- Hé lányok! Álljatok meg! Mi történt?- kiabáltam utánuk. 
- Jobb, ha nem tudod! Ajánlom ne menj fel!- ordította vissza Em.
Egy hangos ajtócsapódás és már ott sem voltak. Mi az ördög lelte ezeket? És mi az, hogy jobb, ha nem tudom? Most már csak azért is felmegyek. A lépcsőfordulóban azonban elakadtam. Ledöbbenve álltam, állam majdhogynem a padlót súrolta. Teljesen elképesztő látvány fogadott. Tom és Gina kéz a kézben, teljes erejüket beleadva védik húgom. Gina sötét, kígyókhoz hasonlító haja, lefogta Őt. Szemei feketék lettek a dühtől. A sötétség volt a cellája. De ezt a mérhetetlen sötétséget, késként szelte át a vakító világosság. A hideg fagyos fehér fény, mely Tom szeméből sugárzott, térdre kényszerítette ellenfelünket. Még csukott szemen keresztül is égető a nézése. Amber és Suzie hezitáltak, de látták Tom és Gina nem bírja sokáig, így most kell cselekedniük. Megfogták egymás kezét, még eltátogtak egymásnak egy szeretleket és ugrottak. Ráugrottak a sötétség és fény fogvatartottjára. Harapták a torkát, ütötték ahol csak érték. Kath csak kiabált és kapálózott Jake keze között, ugyanis őt bízták meg lefogásával. Nem értettem, hogy védheti még ezek után is. Miután lelépett. Persze Kath erről mi sem tudott. Ő úgy tudja meghalt, így most jogosan van összezavarodva. Nem akartuk összetörni és közölni vele, hogy akit a legjobban szeretett lelépett azzal az indokkal, hogy ezt csak is a érte teszi. Azt mondta, jobb lesz Kathnek nélküle, hogy ő úgyis csak bajt hozna rá. Ezt még meg is értem, de akkor miért? Miért jött vissza? - Állj!- kiáltottam el magam.- Hagyjátok! Vigyétek a szobámba! Majd én beszélek vele!- megálltak, bár nem értettek semmit, de ez most a legkevésbé érdekelt.- Gina, Tom, Amber velem jöttök!- húzat magamhoz kedvesem, aki kipirult arccal és kócos hajjal nézett fel rám.- Suzie, Jake ti vigyázzatok Kathre és ügyeljetek arra, hogy ne halljon és ne lásson semmit.- adtam ki a parancsot megcáfolhatatlanul.
- Mi...Mit akarsz v...vele tenni?- kérdezte szipogva húgocskám.
- Először beszélek vele, aztán majd meglátom.- hangom nem tükrözött semmilyen érzelmet.
Még én is megijedtem magamtól. Láttam Kath szemében a lemondást, a szomorúságot, a megvetést és az undort is. Igazi érzelmi kavalkád volt és én pontosan tudtam, mi miért van jelen kis szívében. Sajnáltam, de most nem tűnhetek sebezhetőnek, nem akarok kijátszható lenni. Amberrel az oldalamon besétáltam a szobámba. Igazi kihallgatás feeling-je volt. Velem szemben a széken foglalt helyet húgom zaklatója, én az ágyam szélén ültem komor, érzelem mentes arccal. Tom a szék jobb oldalánál állt és kezét foglyunk vállára szorította. Gina a másik oldalon ugyan ezt tette, csak ő még hajával körbe fonta, így tartva biztos helyen az illetőt. Amber mellém kúszott, kezem átvetettem derekán, így húzva őt szorosabban magamhoz. Lábát maga alá húzta és onnan figyelt. 
- Akárcsak egy éve, csak a csaj más! Hol hagytad az előzőt? Elmenekült? Hát nem csodálom. Egy ilyen elmebetegtől én is elszöknék az első adandó alkalommal.- röhögött fel gúnyosan.
Kezem ökölbe szorult. Amber megpuszilta az arcom és fülembe suttogott valamit. Sikerült lenyugodnom, de ekkor ő állt fel. Most jutott el tudatomig, hogy nem mást mondott mint azt, hogy most ezt ő intézi. Felvont szemöldökkel ültem és kérdőn néztem rá. Elmosolyodott, majd egy határozott mozdulattal arcon csapta a széken ülőt.
- Mondta bárki is, hogy beszélhetsz?- kérdezte idegesen, szeme villámokat szórt.- Majd a feltett kérdésekre válaszolj és ami engem meg Dylant illeti, tudok mindent Lucyról és ha jót akarsz magadnak befogod a pofád  vagy nem állok jót magamért!- ordította és ismét egy pofon csattant el. Tetszett ez az Amber. Nem is tudtam, hogy ekkora erő és akarat rejlik abban az apró és törékeny testében. Vissza fordult egy levakarhatatlan vigyor keretébe és újra kaptam egy piszit az arcomra. Megmagyarázhatatlan önbizalom járt át tudván, hogy ő az én barátnőm. Csak is az enyém.
- Szóval,- kezdtem bele- miért is jöttél vissza? Nem arról volt szó, hogy békén hagyod? Hogy csak miatta mész el?- néztem rá undorral. Hogy volt képes ezt megtenni? Hogy lehet valaki ennyire szívtelen?- Fogalmad sincs róla hány éjszakán át ültem az ágya szélén, csitítva őt, hogy te most egy jobb helyen vagy. Hogy neked jó. Utálok hazudni, de kénytelen voltam. Nem akartam, hogy teljesen összetörjön a pici szíve, hogy még jobban fájjon neki, hogy elhagyta, a szerelme.- az utolsó szónál nagyot sóhajtottam. Tomnak kikerekedtek a szemei. Nem így kellett volna megtudnia, de ez van. Ügyet sem vetve értetlenkedő szempárra folytattam.- Egy szörnyeteg vagy és soha nem leszel jobb. Azt hiszed, hogy csak így megjelensz és minden úgy lesz ahogy volt? Hát nem. Soha nem lesz már minden a régi.- idegességemben felálltam és megcsaptam a falat. Ennek hatására lepergett a vakolat azon a helyen, testem lángolt a dühtől. Ő már csak ilyen. Bizony, ő maga az ördög. Gondolataimnak hangot is kellett adnom.- Még az ördög is jobb nálad. Hogy lehet valaki ennyire szívtelen? Hogy törhet össze valaki egy ilyen érzékeny embert? Sosem szerettelek, de most már legszívesebben megölnélek. De nem teszem, mert Kath összeroppanna, ha újra "meghalnál". Csak most igazából. Gyűlöllek! Maga vagy az ör...- ám mondatom nem tudtam befejezni, mert valaki ránk tört. Egy könnyes szemű, összetört lélek.
- Katherina!- emelte meg fejét a széken ülő, szemei könnyesek voltak. Most először láttam rajta megbánást. Tom és Gina lazábban fogták. Húgom odarohant. Zokogott. Úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta. Tomék elengedték a fogvatartottunkat. Felállt és szorosan, védelmezőn fonta karjait Kath köré, aki belefúrta mellkasába a fejét. Egyetlen egy szó hagyta el száját, de az is csak egyszer. Hangja megtört volt és halk. A suttogásnál is halkabb, ám egy kis megnyugvást is hordozott magában. Érzelmeim vegyesek voltak. Örültem is, meg dühös is voltam. Majd újra megszólalt, kicsit magabiztosabb, de még mindig fojtott hangon. Mintha félne attól, hogy bárki is meghallja, persze tudta jól, hogy itt mindenki hallani fogja. De megint ugyanaz az egyetlen egy szó hagyta el a száját.
- Katie.

27.rész Felfordulás és szerelem

A hang rideg volt és csontig hatolt. Kathet kirázta a hideg.

- Na mi van, már meg sem ismersz?- jött közelebb, olyan félelmet keltve Kathben, milyet még ezelőtt soha nem érzett- Hát jó. Nem éppen erre a fogadtatásra vártam, de nem baj.- száját gúnyos vigyorra húzta, miközben már Kath előtt állt, lehajolt arcához, majd finom csókot hintve a félelemtől megdermedt lány ajkaira távozott. Kath még két perc elteltével is megdermedve ácsorgott a konyhában. A felkelő nap sugara tőrként vágta át a sötétséget a házban. Mikor Jake elindult reggelizni, meghallotta a szipogást. A szipogást, mely egy nagyon elkeseredett és összetört lányhoz vezette. Kath a falnak támaszkodva, fejét a térdére hajtva zokogott megállíthatatlanul. 

- Mi a baj?- kérdezte és letérdelt a lány mellé

- Visszajött!- kiabálta Kath. Ebben a kiáltásban benne volt az elmúlt év összes fájdalma és haragja. Jake megölelte és érezte a ruhájára csöppenő sós cseppeket, melyek Kath arcát áztatták. A meghitt pillanatot egy éles hang vágta ketté. Tom hangja volt az. Valaki megtámadta, mégpedig az a valaki, még egy perce holtan feküdt a kanapén. Jake azonnal felrohant. Kath összezuhant. Ment volna Tomhoz, de nem tudott. Ez túl sok volt neki. Mikor Jake belépett a szobába, már mindenki ott volt, kivéve persze a lent zokogó Kathet. Amber, Dylan és Gina Suziet fogták le, míg Em és El megpróbálták Tomot a hátuk mögé gyűrni. Szegény fiút egy másodperc választotta el a haláltól. Nagyon gyenge volt. Lélegezni is alig bírt. Gina odalökte hozzám a barátnőmet aki egyfolytában csak kiabált. 
- Adjatok még! Ne! Ne vigyetek el! Kell nekem!
- Hé, Suzie! Nézz rám édesem.- próbálta magára irányítani figyelmét- Itt vagyok. Nem lesz semmi baj.
- Te! Te miattad van minden!- nézett rá és gyönyörű kék íriszei most feketén csillogtak- Mikor felébredtem nem volták sehol, aztán hallottam, hogy valaki sír. Hát elindultam a hang irányába, hogy megnézzem mi történt és mit találok? Téged, ahogy Kathet szorítod magadhoz, mintha csak az élete múlna rajta.- szemébe könnyek szöktem és kiviharzott a szobából.
Jake utána rohant. Tom még kinyögte Kath nevét és elájult. Csak délután tért magához.

~ Dylan szemszöge~

Végre Amber mellett aludhattam el. Nagyon jól esett, hogy mellkasomon pihentette fejét.
- Szeretlek.- suttogtam magam elé és megpusziltam fejét. Azt hittem alszik, de éreztem mikor száját mosolyra húzta.
- Én is.- mondta és megpuszilta mellkasomat. 
Így fogott el minket az álom. Hajnalban egy hatalmas sikításra keltünk. A hang a szomszéd szobából jött. Nagyon megijedtem, hogy Kethtel történt valami. Azonnal átfutottam Amberrel a nyomomban. Benyitottam és szörnyű látvány tárult elém. Suzie Tom fölött térdel és éppen eszi őt. - Suzie!- kiáltotta el magát barátnőm, de testvére meg se hallotta, vagy csak nem akarta. Azonnal leszedtük Suziet Tomról. Nem telt bele fél perc és a többiek is megérkeztek. Gina segített nekünk Suziet lefogni, amíg Em és El Tomot tuszkolták a hátuk mögé. Nagyon rossz állapotban volt, de még idejében érkeztünk. Végre Jake is megérkezett. Gina odalökte neki a lányt. Jake megpróbálta megnyugtatni, ami valamennyire sikerült is neki, ám Suzie rendesen kiosztotta. Nem nagyon érdekelt, de egy mondat megütötte a fülemet. "Téged, ahogy Kathet szorítod magadhoz, mintha csak az élete múlna rajta." Te jó isten és akkor mi lehet a húgommal? Azonnal a konyhában voltam, ahol egy vörösre sírt szemű, zombi kinézetű lánnyal találtam szembe magam.
- Istenem Katherina, mi történt?- öleltem magamhoz- Nincs semmi baj. Itt vagyok. Nyugodj meg.
- Vi...visszajött.- nyögte ki hüppögve
- De mégis ki?- vágtam értetlen fejet- Mond el.- ez inkább hangzott kijelentésnek, mint kérésnek.
Kath nem válaszolt. Gondoltam, hogy egy régi ismerős, aki nagyon hiányzott neki, de nem gondoltam komolyabbra. Megvigasztaltam jó bátyó módjára. 
- Tom hogy van?- kérdezte aggodalommal a hangjában.
- Jól lesz, de menj fel nézd meg magad.- álltam fel mellőle. 
Kath azonnal rohant is fel barátjához szegény Ambert majdnem lelökte a lépcsőn.
- Jól vagy kicsim?- kérdeztem nevetve.
- Hahaha, nagyon vicces.- mosolygott ő is- Amúgy jól.
Átsétáltunk a nappaliba és bekapcsoltuk a TV-t. Én ledőltem a kanapéra, Amber pedig hozzám bújt. Láttam, valami nagyon nyomja szerelmem lelkét.
- Mi baj van?- simítottam kezem arcára.
- Suie nagyon maga alatt van. Egyfolytában azt mondogatja, hogy nem kellett volna megmenteni, hisz' az élete csak rosszabb. Azt állítja, hogy elvesztette Jakeet mert Jake újra együtt van a húgoddal és hiába magyaráztuk neki, hogy Kath Tommal jár, nem hiszi el. Azt mondja, hogy ő csak a vérbankunk. Én ezt nem bírom.- nagyon édes volt, ahogy megállíthatatlanul beszélt és beszélt. Végül egy csókot leheltem ajkaira. Édesen elmosolyodott gesztusomra, hogy nem vagyok paraszt és mondom neki, hogy "fogja be" inkább egy csókkal hallgattatom el.- Megyek készítek valami reggelit.- mikor elindult kénytelen voltam végigmérni csinos testét.- Te nem jössz?- fordult vissza és ringatni kezdte csípőjét és elkuncogta magát.
- Dehogynem.- nyaltam meg számat és már indultam is utána.
Mikor utolértem rácsaptam fenekére és elfutottam mellette. Kedvesem ezt egy "kinyírlakhaelkaplak" fejjel jutalmazta. Futni kezdtem előle, ő utánam. Röhögésünk töltötte meg a teret. Szerencse, hogy amerikai konyha van a házban, így a konyhapult körül futkostunk. Úgy döntöttem fordítok a helyzeten és szembe futottam vele. Ő sikított egyet és elfutott előlem. 5 perc után megadta magát. Korgott egyet a hasam, mire mindketten felnevettünk. Olyan jó volt minden. Csak a Kathes dolog nem hagyott nyugodni. Ki jöhetett vissza? Nem tudom és addig nem is tudok segíteni a húgomnak, amíg ki nem derítem ki az. Amber közben elkezdte csinálni a finom rántottát. Mögé sétáltam, átöleltem derekát és fejem vállára tettem. Nyomtam egy puszit arcára, majd haladtam egyre lejjebb. Nyakát egy picit megszívtam.
- Na, kérlek.- hangja fojtott volt.- Így nem lesz reggelink.
Lemondóan biggyesztettem le ajkaimat, mire egy bocsának kérő csókot kaptam.
- De reggeli után nem menekülsz.- mondtam pimasz vigyorral.
- Ki nem menekül előled Dylan?- szólalt meg egy hideg érzelem mentes hang az ajtóból. Jól tudtam ki az. Róla beszélt Kath. Ezért volt ennyire zaklatott. Gondolhattam volna, hogy nem csak egy egyszerű barátról volt szó.- Szia drágaságom, mi a neved?- simogatta meg Amber arcát. Barátnőm lefagyott. Mozdulatlanul állt. Odaléptem mellé és megfogtam a kezét, hogy érezze nincs mitől félnie.
- Szia.- szólaltam meg ugyanolyan érzelem mentesen, mint ő- Régen találkoztunk és reméltem nem is fogunk többet.
- Én is örülök, hogy látlak.- eltűnt belőle a gonoszság és helyét szomorúság vette át.
Nem értettem ezt a hirtelen változást, de még mindig jobb volt, mint egy gonosz.

26.rész Álom, titkok, félelem

~Kath szemszöge~

"A szilveszteri buli elég jól sikerült. Mindenki ott volt. Ismerősök, barátok, osztálytársak, család (akik őszintén szólva nem tudom, hogy kerültek oda, de ott voltak). Az évből már csak 10 másodperc volt. Én pedig azon kezdtem gondolkodni, mi lesz majd jövőre. Fog-e változni valami. Rám talál-e majd a szerelem. A szüleim észre fognak-e venni Dylanen kívül, vagy esetleg eltudom-e felejteni Katei-t, akit még alsóban ismertem meg Japánban egy nyaralás alatt. Elválaszthatatlan barátnők lettünk. Ide költözött hozzám és együtt laktunk. Egy szobában. Valamikor, amikor Katie nagyon félt,- mert megnézett egy horror filmet vagy, mert kint vihar volt- mindig bebújt mellém az ágyba és szorosan megölelt. Mindig így aludtunk el. Úgy éreztem magam vele, mintha ő lenne a másik felem, a kiegészítő az életemben, aki nélkül nem tudnék élni. Aztán, azon a napon mikor meghalt, november 30-án úgy éreztem az egyik részem meghalt és soha többé nem fogok tudni mosolyogni. Előtte nap éppen haza tartottam mikor megláttam Katie-t egy csávóval, aki rángatta és ordibált vele. Olyanokat dobált a fejéhez, hogy egy ribanc és ne menjen a felesége közelébe többé, vagy hívja rendőrséget. Először nem értettem miért zavarná egy férfi feleségét, mondjuk tudtam már, hogy nem szűz, de ez abszurdum.

- Kath.- hangja megtört volt.

- Mondjad. Valami baj van? Történt valami?- aggódni kezdtem.

- Úgy érzem, mintha- tétovázott- mintha más lennék, mint a többiek. Mintha- nem tudta, hogy folytassa- mintha, hogy is mondjam nem ahhoz vonzódnék, mint más és nem is érzem jól magam, amikor arra kényszerítem magam, hogy megcsináljam.

- Ezt nem értettem.

- Mondjuk, hogy mindenki szereti a ropit, de én nem kívánom sőt undorodom tőle. Én inkább jobban szeretem a chipset, de többiek nem szeretik. Sőt, ha látják, hogy olyat eszek lenéznek és megvernek, mert más vagyok.- halkult el a végére.

- Jaj Katie semmi baj, ha nem szereted a ropit én se nagyon szeretem, ha meg valaki ezért beszól vagy netalántán megvernének, időben szólj és én majd elintézem. Én mindig itt vagyok neked.- öleltem meg és csak sírt, sírt és nem bírta abbahagyni. Nem is értettem hogy hogy lehet egy nasi miatt sírni, de Katie mindig is érzékeny volt, ezért is szerettem. Egy napra rá minden megváltozott.

- Katie!! - rohanta hozzá táskámat ledobva, hogy könnyebb fussak.

- Kath ne gyere ide!- ordította. Egy pillanatra megtorpantam Katie soha nem ordított velem és ezzel nem tudtam mit kezdeni. Mint egy kőszikla, úgy álltam ott tehetetlenül és hallgattam, ahogy ugyan az a férfi még egy utolsót ordít vele, aztán, hogy tűnik el a ködbe homályos alakja. Katie összerogyott és sírt. Én még mindig nem tudtam megmozdulni, egy ideig csak néztem tehetetlenül.

- Katie, miért nem mondtad meg nekem?- kérdeztem majdnem tátogva. Gúnyos mosoly húzódott végig az arcán, rá se ismertem.

- Te csak ne oktass ki az őszinteségről!!!- összeszorított fogain keresztül préselte ki a hangokat. Nagyon mérges volt, csak akkor még nem tudtam mire.

- Miről beszélsz?

- Mikor akartad elmondani, hogy jársz valakivel???- mondta szemrehányóan

- Katie én, én nem is tudom, még csak alakulóban van és és nem tudom, de úgy érzem szerelmes vagyok!-pirultam el.- De ezt csak akkor akartam elmondani, amikor már biztos vagyok benne. Bocsáss meg.- hajtottam le a fejem.

- Szóval szerelmes vagy.- megint egy gúnyos vigyor.- Boldog vagyok, hogy így érzel, de én ezzel így nem tudok élni!!- kiabálta- Ölj meg Kath könyörgöm, hisz farkas vagy tépd le a fejem és többé nem fogok szenvedni.- sírta el újra magát.

- Katie!- szóltam rá szigorúan.- Ez nem jó vicc. Menjünk inkább haza.

- Kath!!- mire megfordultam már ott állt velem szemben és megcsókolt. Hirtelen történt és nem tudtam mit csinálni, valami édeset éreztem a számban valami olyasmit, amit még soha nem, de úgy éreztem erre vágyok már mióta, mintha az ürességem elmúlt volna. Csókja forró volt és sokat mondó. Hirtelenjébe mindent megértettem. Elkezdtem élvezni, ám ekkor a forróság megszűnt és helyébe hideg üresség költözött belém. Újra. Mikor kinyitottam a szemem, emlékszem láttam, hogy Katie véresen az oldalát fogva vért kiköpve csak annyit mond, hogy szeretlek Kath.

- Szeretlek- ordította. Elindultam felé. Meg akartam ölelni és elmondani neki, hogy én is szeretem. Már csak pár lépés választott el minket.

- Én is sze...- nem tudtam már megölelni. Nem tudtam befejezni a mondatot. Nem tudtam megcsókolni. Utoljára. Egy autó ütött el minket. Semmire nem emlékszem utána, csak a másnapra.

A kórházban ébredtem fel. A bátyámmal és a barátnőjével találtam szembe magam, ahogy ott virrasztanak az ágyamnál megviselve. De Katie sehol.

- 3…2…1..Boldog új évet mindenkinek - kiabálták a többiek. Ez zökkentett vissza a jelenbe. Jól is jött, mert ha tovább feszegetem ezt a témát még elsírtam volna magam. Egy halvány mosolyt azért elengedtem. Had higgyék azt, hogy jól vagyok. Ám korántsem. Kimentem a hátsó ajtón egy kis friss levegőt szívni, de sajnálatomra nem voltam egyedül. Lucy és egy idegen volt ott. Nem akartam megzavarni őket, így elrejtőztem és onnan figyeltem.

- Lucy én nem bírom már ezt így kérlek csak egyszer!

- Edward nem lehet tudod jól.- de a férfi, akit Edwardnak hívtak közelített Lucy nyakához és végül beleharapott. Az illat, ami megcsapta az orrom olyan édesnek és finomnak tűnt, mint Katienél és elhomályosult minden. Nem tudom mit csináltam. "Ki vagy te?" "Kath,  neee kérlek!!" "Miféle torz szülött vagy te???” ezek a mondatok maradtak meg az emlékezetemben. Mire feleszméltem hallottam a bátyám aggódó kiáltásait. Lucyt keresi. Gondoltam nem zavarok és úgy is megtalálja a kertben, mert még egy perce itt volt, csak nem tűnhet el így. Úgy döntöttem vissza megyek a partira."

- Kath! Kath, ébredj! Nincs semmi baj.– Keltett fel rémálmomból egy ismerős hang.

- Te hogy kerülsz ide??- kérdeztem, mikor rájöttem, hogy a hang tulajdonosa nem a mellettem édesen alvó párom.

- Hallottam, hogy kiabálsz és csapkodsz. Rosszat álmodtál?- kérdezte az előttem ülő fiú. Olyan gyengéd volt és megnyugtató. Azt hiszem még mindig nem közömbös számomra, de Tom jobban megragadott és semmi féleképpen nem hagynám ott.

- Akkor, ha minden rendben én vissza is megyek.- jelentette ki, majd eltűnt.

- Mi történt drágám?- kelt fel Tom.

- S...Semmi.- lemerevedtem. Látta vajon, hogy ki van bent a szobában. Hogy beszélgettünk? Vagy csak most ébredt fel.

- Tudom, hogy van  valami. Látom rajtad.- felült és magához húzott, majd fejemmel a mellkasán visszadőltünk az ágyba.

- Rosszat álmodtam.- reméltem, hogy nem veszi észre a bizonytalanságot a hangomban. Nem szép hazudni és nem is szeretek, de ha kiderülne az igazság, abba belehalnék.

- Semmi gond, csak egy álom.- simogatta meg a fejem. Ő is gyengéd volt velem. Nem firtatta tovább a témát, amit nagyon köszönök neki. Kezdtem elálmosodni és láttam, hogy ő is.

- Igen csak egy álom...- suttogtam magam elé.

10 perce feküdtem gondolataimba merülve. Nem tudtam elaludni, megnyugodni. Párom mellkasán feküdtem, de még ez se és a mellkasának egyenletes mozgása sem tudott lenyugtatni. Ő már rég aludt. Még vagy fél órát forgolódtam, mikor úgy döntöttem lemegyek a konyhába.  Sötét volt. Mondjuk mi más is lenne az éjszaka közepén, de ez a sötétség más volt. Mintha egy ébenfekete ködszerű homály telepedett volna a házra. Irtóztam itt lenni. Féltem. Berohantam a konyhába és a lámpát felkapcsolva próbáltam nyugtatni magam, ám ezzel csak egy probléma volt. A lámpa nem kapcsolódott föl. Őrülten kapcsolgattam a kapcsolót, fény reményében, de semmi. Mintha ma minden ellenem lenne. A pánik egyre jobban eluralkodott rajtam. Csak álltam egy helyben és légzésem egyre gyorsult. Szívem kalapált. Az ablakon kinézve messziről világított az utcai lámpa fénye. Ez valamelyest megnyugtatott. Elindultam a konyhaszekrényhez egy pohárért. Majd poharamat megtöltve igyekeztem remegő kezemből nem kiejteni azt. Belekortyoltam, de a hűsítő, nyugtató, frissítő hideg víz helyett forró, égető érzésem volt. Ezzel egyidőben hideg fuvallat száguldott át a szobán. Kirázott a hideg. Megfordultam és az utcai lámpa is elaludt. Sikítottam volna, de megfagyott a vér bennem. Valaki állt előttem.
- Szia Katherina, rég találkoztunk!

25/2. rész Titkok

Ambert egyre jobban és jobban izgatta, hogy ki lehet ennyire fincsi. Biztos volt benne, hogy ma, a feléledése napján, azt akarja enni. Elhatározta, hogy bármi áron megszerzi. Bár erőtlen volt és gyenge, kirántotta a karját Dylanéből és futni kezdett. Dylan megdermedt a meglepettségtől. "A meglepetés ereje úgy látszik erősebb, mint a nyers erő." Állapította meg magában Amber. Rohant teljes erejéből az illat irányába. Jó nagy ház volt. Nem tudta kié, de nem is ez volt a legfontosabb. Enni akart. Sokat és az idegenből. Mikor berohant a konyhába, mindenki megugrott. Amber szemfogai fájtak már az éhségtől. Szeme körül az erek kirajzolódtak. Félelmetes látvány volt ez. Főleg Tomnak és Ginának, akik nem igen találkoztak vámpírral, vagy ha igen, akkor sem éhessel. Amber egyenesen Tomhoz lépdelt. Mindenki lefagyott. Tom árasztotta a legfinomabb illatot, amit életében érzett. Dylan közben odaért a konyhához, de mikor meglátta Ambert benne is teljesen megfagyott a vér. Nem hitte volna, hogy egy halott vámpír újraéledése után, ennyire éhes tud lenni. Tom megérezte Amber leheletét a nyakán, majd apró pici éles fogacskák karcolták a bőrét. Tom nem bírta tovább. Eltolta Amber fejét aki, mivel erre nem volt felkészülve, hátrálni kezdett. Ekkor a megtámadott fiú levette napszemüvegét.  A fény elvakította Ambert aki, ettől a földre rogyott, összeszorította szemét és már-már ordított a fájdalomtól. Gina észbe kapott, hogy ennek nem lesz jó vége. A többiek még mindig ledermedve figyelték Tom és Amber csatáját. Az árnylény összeszedte minden erejét és beállt az áldozatból lett támadó és a támadóból lett áldozat közé. Gina egyenesen Tom szemébe nézett, elállva a fiú szeméből kijövő fény útját, mely egyenesen a még mindig fájdalmasan zokogó Amberre irányult.
- Elég!-  kiáltott rá a sötétség királynője a fiúra. Tom összeesett a fáradtságtól. Amber még mindig a földön fekve sírt. Gina segített neki felállni. 
- Jól vagy?- kérdezte szelíden az árnylény.
- Köszönöm, hogy megmentettél. Sajnálom, hogy így kellett bemutatkoznom, csak nagyon finom illata van ennek a srácnak. Én pedig éhes vagyok. Nagyon.- Amber szomorú volt. Nem éppen így tervezte a nagy belépőjét. Csak az az illat. 
- Em, van még egy vértasakod?- fordult oda Gina Emhez.
- Persze!- azzal a lány már ott is termett a hűtőnél és keresgélni kezdett- Meg is van!
- Köszönöm.- nyitotta ki a tasakot Gina- Dobj egy kést is!- és a kés már repült is Gina felé, aki ügyesen elkapta azt. A tasakot odaadta Ambernek, de megtiltotta neki, hogy igyon belőle. Felhúzta az ölébe a még mindig kábult fiút és a tenyeréhez illesztette a kést. Szépen lassan húzta végig a vágóeszközt a fiú tenyerén. A finom, piros folyadék csepegni kezdett. A lány elkérte Ambertől a tasakot úgy, hogy Tom vére egyenesen a tasakba folyjon. Amber már a szája szélét nyalogatta. Már érezte a kellemesen simogató lágy ízt a szájában. 
- Ennyi pont elég lesz!- közölte kicsit durvábban a kelleténél Kath és kirántotta a barátja kezét Gina szorításából. Gina visszaadta Ambernek a tasakot. Nem telt bele fél perc és a tasak már üresen hevert az asztalon.
- Köszönöm szépen.- a szomorúság és bűntudat ott csengett a lány hangjában- Nagyon finom volt.
- Szívesen.- zárta le a témát Gina
Kath viszont nem tekintett, oly természetesen, erre a helyzetre. Elkezdett ordibálni, majd a többiek vele, míg végül egy nagy veszekedés kerekedett belőle. Egyedül Jake nem kiabált. Ő csak ült, ám egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Végül már nem bírta ezt a brazil szappanoperába is beillő jelenetet. Egyébként sem ártana a barátnője mellett lennie mikor felébred.

~Jake szemszöge~

Besétáltam a szobába. Szerencsére ide már nem hallatszott el a többiek veszekedése. Leültem a hideg kis testecske mellé. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy meghalt. Megfogtam a kezét. Éreztem hideg ujjacskáit. Azokat a most hidegen és mozdulatlanul heverő kis ujjacskákat, amik nemrég még ölelv, szorosan fogták közre ujjaimat, ezzel kulcsolva össze kezeinket. Miközben ültem és gondolkodtam, töprengtem a múlton, eszembe jutott egy dalocska. Elkezdtem énekelni. Eddig még sosem énekeltem mások előtt. Mindig csak a szüleim hallgatták, bár ők azzal győzködtek, hogy jó hangom van és ne féljek énekelni. Szóval, ahogy ott ültem és énekeltem szerelmemnek minden félelmem elmúlt. Becsuktam a szemem, bele éltem magam és az sem érdekelt, ha valaki meghallotta. Csak rá voltam képes fókuszálni. Sokat énekeltem. Mikor kinyitottam a szemem, kint korom sötét volt. A többiek már aludtak. Mintha hallottak is volna, hogy elmennek lefeküdni, de én nem értettem belőle semmit. Suzie volt a legfontosabb és ő is lesz mindig. Több napja nem aludtam és szemeim majd leragadtak, de nem akartam elmenni aludni. Mi van ha pont akkor kel fel mikor alszom? Ő is olyan éhes lesz mint Amber és megtámad valakit? Nem, nem mehetek el. Lehoztam a szobámból a párnám és a takaróm. Leterítettem őket a földre.  Rám fért már a pihenés. Holnap legalább nem egy kialvatlan pasival találja szemben magát és nem azon fog aggódni, hogy jól vagyok-e az alváshiány miatt. Jól tudtam mik a következményei. Főleg nálunk farkasoknál, még erősebb a hatása. Ha nem alszom ki magamat valakit még megölök. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. De amint abba hagytam a gondolkodást, nem kellett egy perc sem és már aludtam is.

~ Kath szemszöge~

Jake elviharzott az asztaltól. Meg is tudom érteni. Egyfolytában veszekedtünk Amerrel. Jake idegállapota amúgy sem jó a mostani időkben. Nem mintha az enyém jobb lenne. Egyfolytában rémálmok gyötörnek. Karácsony közeledtével úgy látszik egyre rosszabb lesz. Eddig csak a tavaly karácsony és előtte lévő időszak foltjai jelentek meg álmomban. Tegnap viszont az egész történet újra lejátszódott a fejemben.  Nagyon nem akartam lefeküdni. Nem akartam átélni azt a borzalmas éjszakát még egyszer. De sötét volt és Tom ragaszkodott hozzá, hogy nekem is aludnom kell. Szóltunk Jakenek is, hogy elmegyünk aludni, de valószínűleg nem hallotta. Énekelt. Méghozzá milyen gyönyörűen. Szeme csukva volt, fogta Suzie kezét és tele szíve összes fájdalmával énekelt. Én ilyen átéléssel még senkit nem láttam énekelni. Tom úgy rángatott föl az emeletre, mert nem akartam elmenni, hallgatni akartam azt az éneket, melyet egy farkas angyal hangon énekelt. Jake éneke a csendes házban csak úgy visszhangzott. Szerencsémre a szobába is behallatszott, így hát  Jake énekére elaludtam, eleinte minden jól kezdődött az álmomban, de ami ezután volt rosszabb volt mint az eddigi rémálmaim összessége. Ez az este örökké megmarad bennem.

25/1. rész Végre újra vele lehetek

Miután El vissza ült a helyére, elkezdtek beszélgetni. Dylan mindent elmesélt nekik töviről, hegyire. Miközben mesélt, a többiek is szépen visszaszállingóztak a konyhába. Az idő csak úgy repült a jó társaságban. Tom hasa megkordult. Mindenki röhögésben tört ki. Em felállt és a hűtőből kivett két vértasakot magának és Elnek. Sajnos a többieknek nem volt kaja, mivel nem tudták Emék, hogy mikor érnek vissza a többiek. 
- Sajnálom, de nincs itthon semmilyen hús. Vér is csak 2 vámpírra való van.- mondta Em lehajtott fejjel.
- Semmi gond, majd én elmegyek vadászok valamit.- csillant fel Kath szeme. Régen nem vadászott már. Bár nem volt túl gyors, mégis újult erőre kapott a hír hallatán.
- Az jó lenne, mert éhen halok.- mosolygott Dylan.
- Tom te mit szoktál enni?- szólalt meg végre Jake is.
- Én emberi ételt eszem, de ha fény van én akár egy hónapig is el vagyok kaja nélkül. Úgyhogy nekem nem kell semmi, köszönöm.
- Gina te mit szeretnél enni? Ma kívánság műsor van.- vigyorgott Kath az árnylényre.
- Én egy kis nyuszit szeretnék enni. Megkívántam a nyulat.- nyalogatta a szája szélét Gina.
- Máris jövök!- kiáltotta el magát Kath és már kint is volt a házból. Mikor kiért nem számított arra a látványra, ami fogadta. Esett a hó. Mindenhol fehér volt a táj. Kath csak állt a hóesésben és arra gondolt, hogy annyira el voltak foglalva Amber megmentésével, hogy észre sem vették, hogy mindjárt karácsony. Nem sietett tovább. Éhes volt és a többiek is. Ezt jól tudta, de muszáj volt gondolkodnia. Az emlékek túl gyorsan törtek utat maguknak a fejében. Lucy emléke mindig is fájdalmas volt neki. Tudta, hogy bátyjának is az. Eszébe jutott a kék ruha. Lucy kék ruhája. Még mindig Dylan szekrényében van. Ekkor hirtelen ötlettől vezérelve vissza rohant a házba.
- De gyors voltál!- ugrott a nyakába Gina- Várj, hol a kaja?- kérdezte meglepődve barátnőjét.
- Esik a hó, ilyenkor egy állatot sem találni.- keserűség csengett a hangjában- Nemsokára Karácsony lesz! ÉÉS rendezhetünk egy karácsonyi partit!!- ezt viszont már kitörő örömmel közölte a lány barátaival. Bátyjára nézett, aki nem tűnt túl boldognak.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.- állt fel Dylan az asztaltól, majd felsétált az emeletre. Kath tudta, hogy bátyja nem fog örülni az ötletnek, de azt, hogy ennyire elutasítsa az ötletet még ő sem gondolta.
- Nektek mi a véleményetek?- nézett a többiekre Kath. Picit letörte bátyja nyersessége, de megértette őt. Az emlékek kínzóak tudnak lenni olykor-olykor.
- Én benne lennék, de Dylan nélkül nem buli.- sóhajtott Jake. A többiek bólogattak Jake kijelentésére. Egyikük sem akarta, hogy Dylan nélkül legyen buli.
- Majd beszélek vele.- mondta Kath, azzal leült a többiekhez.

~Dylan szemszöge~

-Nem hiszem el! Hogy lehet ennyire érzéketlen? Persze, csak jót akar, de nekem akkor is fáj még. Igaz, hogy itt vagy már nekem, de attól még fáj. Szeretlek, de fáj. Nagyon fáj. Nem akarlak elveszíteni téged is. Félek, hogyha megismételjük a bulit, ugyanaz fog történni és azt már nem bírnám ki. Nélküled nem élet az élet. Most is itt fekszel holtan a karjaim közt és hiányzol. Pedig tudom, visszajössz hozzám. És mégsem tudok megnyugodni. A gombóc a torkomban ugyanúgy ott van mint aznap, mikor meghaltál. Szeretlek Amber és nem akarom még egyszer átélni azt a borzalmas éjszakát. Nem akarom, hogy az emlékeim megint kínozzanak. Megint átélni, egy halálos ítélet lenne.- tudtam hogy nem hall, de úgy éreztem tudnia kell az igazat. Tudnia kell, hogy mennyire szeretem. Tudnia kell, hogy minden egyes nap, mikor nem volt velem, az kínzás volt számomra. Nem tudtam, mikor fog magához térni, de reméltem, hogy minél előbb. Éreztem, hogy szemeim megtelnek könnyekkel, de erősnek kellett maradnom. Nem akartam, hogy úgy ébredjen fel, hogy lássa mennyire gyenge is vagyok valójában. Körülbelül még vagy fél óráig mondogattam neki, hogy mennyire szeretem, hogy minél előbb vissza akarom kapni és hogy nem akarom soha többet elveszíteni. Mondtam volna még tovább is, de akkor mocorogni kezdett. Lassan nyitogatni kezdte a szemét. Könnyeim megindultak, ám most a boldogság miatt. Kimondhatatlanul boldog voltam. Megcsókoltam szerelmem ajkait. A hideg ajkak kezdtek melegedni csókom hatására. Öleltem őt. Minél közelebb akartam érezni magamhoz és soha többet el nem engedni. Megsimogattam arcát. Arca, csak úgy, mint ajka, érintésemtől melegedni kezdett. Boldog voltam, hogy vissza kaphattam őt. Ez volt életem eddigi legnagyobb ajándéka, amit csak kaphattam. Életem szerelme végre újra él.

- Szia szerelmem!- szólítottam meg remegő hangon. Nem is vártam, hogy válaszoljon, hiszen csak most tért magához. Erőtlenül szorította meg a kezem. Ez a pici, gyönge mozdulat jelentett számomra mindent. A szerelmem újra itt van velem.

~Amber szemszöge~

- Mi történik velem? Hová tűnt a fény? Hová lettek a felhők? Úristen, hova zuhanok? Úristen, zuhanok! ÁÁÁ!- sikítottam. Féltem. Pedig tök jó volt minden. Én azt hittem mindig ott maradok. De nem így lett. Hirtelen megálltam. Már nem zuhantam tovább. Hangokat hallottam magam körül. Lassan próbáltam kinyitni a szemem, de hamar be is kellett csuknom, mert a túlzott fényáradat miatt, megfájdult a szemem. Egy kis idő után a hangok kezdtek kitisztulni. Rájöttem, hogy csak egy hang van. Ismerős volt ez a hang. Dylan! Dylan beszél hozzám! Hát visszahoztak! Itt mégis csak jobb, mint fent. Itt végre vele lehetek újra! Hirtelen éreztem meg ajkait a sajátjaimon, de nem zavart. Égetett szájának forrósága . Majd nagy bánatomra, elváltak ajkaink egymáséitól. De aztán megéreztem, hogy az arcom kezdte simogatni. Perzselt minden egyes érintése. 

- Szia szerelmem!- a hangja remegett, ebből tudtam, hogy sír. Mielőtt megszólaltam volna, kipróbáltam, hogy tudnék-e akár csak egyetlen egy hangot is kinyögni. Nyökögtem, sikítoztam, vagyis csak próbáltam, de semmi. Egy kósza hang sem jött ki a torkomon, így úgy döntöttem megszorítom a kezét, hogy legalább tudja, hallom és értem őt. Gyenge voltam és a szorítás se sikerült úgy, ahogy az akartam. Erőt vettem magamon, hogy újból megpróbálkozzak szemeim kinyitásával. Bár a fény megint elvakított, nem adtam fel. Dylan valószínűleg látta, hogy küszködök, mert egyszer csak eltűnt mellőlem és csak a lépteit hallottam egyre egyre távolabb tőlem. Megállt és behúzta a függönyt, amit abból sikerült leszűrnöm, hogy a szobában viszonylag sötét lett. A szemem hamarabb hozzá szokott ehhez a fényhez, így ki tudtam nyitni azt. És végre megpillanthattam életem szerelmét. Újra láttattam őt. Látszott rajta, hogy sírt. A szemei még könnyesek voltak. Átöleltem, majd megcsókoltam. Az öröm, mely hatalmába kerített nagyobb volt mindennél. Akkor, abban a percben én voltam a világ legboldogabb embere.

- Mindjárt jövök szerelmem, csak szólok a többieknek. Nekik is nagyon hiányoztál már.- aranyos volt és csak egy pici puszit adott a homlokomra.

- Vá...várj.- szólaltam meg végre, bár hangom elég gyengécske volt és alig hallható, de sikerült megszólalnom- Ne, ne menj még! Én a...akarok hozzájuk leme...lemenni. Azt akarom, hogy a nővérem ott lásson meg, úgy, hogy járok, lépegetek, had tudja meg, hogy most már nincs semmi bajom az ég világon.

- Az, hogy nincs semmi bajod egy picit túlzás. Nem igaz?- kérdezte mosolyogva

- Na jó! Talán e...egy picit.- nevettem vissza rá. Bár a nevetés köhögésbe torkollott, jól voltam. Legalábbis állításom szerint. Éppen kezdtem jól érezni magam, mikor barátom hirtelen elkomolyodott. Éreztem, hogy amit mondani fog, annak nem fogok örülni.

- Amber, valamit tudnod kell. Nem fogsz neki túlzottan örülni.- valahogy gondoltam, hogy nem fogok neki örülni- Sőt egyenesen ki fogsz bukni.

- Mondjad már!- picit idegesített a szándékos időhúzása.

- Öööhm...hát, az az igazság, hogy miközben kerestük a követ, amivel felélesztettünk, Suzie meghalt. De neki is adtunk gyógyszert, így hamarosan ő is újra itt lesz velünk.- szemeim könnyesek lettek. Nem tudtam, nem mertem, nem akartam belegondolni abba, hogy meghalt. Persze feléled ő is, de meghalt. Értem. És hogy-hogy nem találkoztam vele? Nem értem. Látni akartam a nővéremet. Most azonnal! Megpróbáltam felülni, ám erőm nem volt hozzá. Dylan felsegített, majd megpróbálkoztunk a felállással is. Ugyan egy-két percbe beletelt, de sikerült. Szépen lassan elindultunk lefelé. Beszélgetést hallottam a konyhából. De nem csak a barátaimét. Em beszélt, néha Kath közbevágott. Jake pedig csak néha szólalt meg. De hallottam még három ismeretlen hangot is. Egy fiúét és két lányét. A lépcsőfordulóban már nem csak a hangokat figyeltem, hanem az onnan áradó egyre kellemesebb illatot. "Valakinek nagyon különleges lehet a vércsoportja". Gondoltam magamban. Jól tudtam, hogy ez csak is az egyik ismeretlené lehet, hiszen a többiekét már ismertem.