- Majd elmesélek mindent, de előbb had beszéljem meg a bátyáddal. Kérlek menj ki.- puszilta meg a síró lány fejét.- Ígérem elmondok mindent.
Kath kirohant, Tom utána. Jake és Suzie jöttek be az ajtón leszegett fejjel.
- Ez most mire volt jó?- ordított rájuk Dylan- Na, most aztán leszedem a fejeteket! Direkt kértem, hogy ne engedjétek ide!- szeme izzott a dühtől, álla megfeszült. Amber azonnal magához szorította és csitító szavakat suttogott fülébe édes, nyugodt hangon. A fiú izmai kezdtek elernyedni. Hatásosnak látszott barátnője közbelépése. Mikor teljesen nyugodtnak látszott Jake belekezdett.
- Kath úgy sírt és úgy ide akart jönni, hogy nem volt szívünk otthagyni, így közelebb jöttünk. Ekkor már hallani lehetett miről beszéltek. Dühös lett és elkezdte kiszabadítani magát szorításunkból. Mivel jobbnak láttuk, vissza vittük a szobába.
- Hát úgy látom nem volt éppen sikeres.- ingattam meg a fejem majd egy bosszús pillantás és eltűntek.
~Amber szemszöge~
Szíven ütöttek Katie szavai. Fájt a tudat, hogy szerelmem egy évvel ezelőtt
még mással osztozott ezen a felbecsülhetetlenül értékes érzésen. Kikészített,
hogy más lány is volt az életében rajtam kívül, de nem lehetek hülye, hisz
nekem is volt már más, csak éppen az nem sült el valami jól.
~Visszatekintés~
Még csak általános
iskolás voltam mindössze nyolcadikos , de már akkor tudtam mi is az a szerelem.
Őrülten belehabarodtam egy évfolyamtársamba, aki történetesen a nővérem
osztálytársa volt. Természetesen elmondtam neki, hisz mi mindent elmondunk egymásnak.
Aztán egyik nap, mikor Suzie előbb elment és nem várt meg, mert fizika korreprem
volt, megváltozott minden. Durcásan rontottam be a terembe, melyben a tanárnőm már várt. Nem
törődtem vele, így leültem a leghátsó padba. A
fizika korrep a szokásos monoton módon folyt. A tanárnő föladott egy feladatot,
amit sikeresen megoldottam és megmutattam neki, kaptam is a következőt. És ez
így ment minden kedden a nyolcadik órában. Ma amúgy sem volt jó napom, így a nyolcadik-kilencedik
példa után már nem bírtam neki állni a
következőnek és idegesen vágtam le az asztalra a tollam. Ki kellet szabaduljak,
ha csak 5 percre is, de már megéri. Elmondtam, hogy fáj a fejem és pisilnem is
kell, így a tanárnő kiengedett a mosdóba. Az iskolában szokás szerint már nem
volt senki. Mindenki elhúzott . „Persze csak én szívok” mondtam magamban miközben
tovább haladtam az üres folyosón. Rá sem lehetett ismerni, olyan békés volt
minden. Sehol egy ordítozó vagy futkározó gyerek. A lány mosdóhoz közeledve, a
fiú mosdóból fura hangok szűrődtek ki. Mintha nyögések lettek volna. „Ezt is
itt kell csinálni” gondoltam és indultam volna tovább, mikor egy éles sikítás
ütötte meg a fülem. Majd átalakult könyörgéssé, mely abból állt, hogy a lány próbálta
győzködni azt a bizonyos illető, hogy hagyja már abba, mert fáj neki. De az idegen
nem hagyta abba. Ezt egy újabb sikításból lehetett tudni.
- Ez már nem jó! Nem érted te állat?!
Szállj már le rólam te őrült! Ne! Ne. N’- ám ekkor a beszéd és a sikítozás abba
maradt. Ott döntöttem el, hogy én már csak akkor is bemegyek ha törik, ha
szakad. Amit viszont bent láttam nem az volt amire számítottam. A lány, aki
eddig küzdött az életéért most fagyos, élettelen tekintettel meredt egy pontra
a plafonon. Feje erőtlenül hanyatlott hátra, mikor teste végképp elernyedt. A
srác csak állt meredten mellette és nézte, hogy az én arcom is kezd
elfehéredni. Közben pedig száját törölgette, melyen egyértelműen piros folyadék
volt, mely pólóját átszínezte. Először azt hittem a lány megütötte ezért
vérzik, de mikor tekintetem a lány nyakára tévedt és a két kis nyomra a nyakán,
amelyekből szivárgó folyadék a lány pólóját is pirosra festették. Ekkor
figyeltem csak fel a srác kilétére. A felismerés késként szelte ketté a róla alkotott
képem, és a szívemet is. Életem szerelme volt az, Matt.
- M-mit te-tettél v-vele?- próbáltam biztosnak
mutatkozni, ám hangom és ügyetlen beszédem elárult. Meg voltam rémülve és
féltem. Tőle, akit a legjobbnak találtam és szerelmes pillantásokkal illettem,
most nem tudtam máshogy csak halál félelemmel, értetlenséggel és némi undorral
ránézni. Egyszerűen nem tudtam mit kéne csinálnom. Fussak? Úgyis elkap ha akar,
hisz gyorsabb. Maradjak? Akkor viszont ki vagyok szolgáltatva neki. Meneküljek
vissza a terembe? Ha egyáltalán vissza is érnék a tanár úgyse tud megvédeni,
max mind a kettőnket megölne. Így se úgy se járok jól, így hát maradtam. Nem
futamodtam meg.
- Amber én…- kezdte el, de egyből elhallgatott.- én….
- Mond már ki!- emeltem meg a hangom,
majd gyorsan hozzá tettem- kérlek
- Meghalt- Matt halál nyugodt volt
- És ezt csak így mondod?- teljesen
ki voltam akadva
- Amber ez bonyolult. Kérlek ne ijedj
meg ettől, majd én mindent elintézek te csak menj vissza a terembe kérlek. Nem
foglak bántani- mosolygott halványan, majd végigsimított arcomon édesen
megcirógatva azt és hozzá tette- Mindent elmagyarázok ígérem csak adj időt.- Halovány
csókot lehelt arcomra, majd egy oké-t sikerült kinyögnöm és rohanni kezdtem
vissza a terembe. „Miért kellett kimennem? Miért nem tudtam nyugodtan a
fenekemen ülni?” korholtam magam. Vissza is értem, de a tanárra se
hederítettem. Összekapkodtam a cuccaim és mentem is haza. Vártam Matt
magyarázatára, de ezt nem kaptam meg. Másnap a suliban reggel meg akartam keresni,
hogy magyarázatot adjon nekem, de sehol sem találtam. Suzie rohant oda hozzám
második szünetben, hogy közölje velem az ofője bent volt órán és rossz hírt
hozott nekem. „Ha tudnád mi történt tegnap. Annál rosszabb a világon nincs.”
forgattam meg szemem gondolatom végén. De tévedtem. Mattet nagybátyja kiíratta
a suliból és Nevadába költöztek. Azt hittem, ott helyben összeesem és meghalok
olyan rosszul lettem. Soha többé nem láthatom tökélete arcát és még csak
választ sem kaphatok a tegnapiakra. De ezúttal kellemesen csalódtam benne. Azon
a nyáron meglátogatott. Suzieval kint feküdtünk a hintaágyban, beszélgettünk,
röhögtünk és hülyültünk gondtalanul. De hirtelen ott termett Ő és minden
megfagyott. Még az ütő is megállt bennem. „Mit keres ez itt? Megmondta, hogy
vissza jön! Mit csodálkozol! Mozdulj már meg Amber! Csak magabiztosan!”
üvöltözött velem tudatalattim. Azt kérte menjünk ki sétálni egy kicsit. Nem
mertem neki ellent mondani így hát elmentem vele. Elkezdte a meséjét. Mindent
elmesélt percről-percre. Először nem hittem neki hisz’ ki hinné el, hogy hűn
áhított szerelme (aki erről mit sem tud) vámpír. Hitetlenkedve ráztam meg a
fejem, mire szemfogai szemem láttára lettek egyre nagyobbak. Ez számomra olyan
volt, mint ha gyomron rúgtak volna. Kiderült, hogy azért szívta ki a lány vért
akkor, mert már nem tudta türtőztetni magát, így az első könnyű vérű csajt
befűzte, majd kiszívta a vérét. Akkor nagyon örültem, hogy nem vallottam be
érzéseim iránta, mert akkor ki tudja. Lehet én lennék most valahol a föld alatt
„eltemetve”. Miután mindent bevallott és nekem is sikerült felfognom, hogy ez
halálosan komoly, haza indultunk. Megkért, hogy soha ne mondjam el senkinek. Ám
legfurcsább kérdése a ház ajtajánál volt. Ott álltunk az ajtónál egy más szemébe
nézve
- Megcsókolhatlak?- szemében félelem
csillogott. Nem értettem miért, majd hamar rá is jöttem. Fél, hogy megutálom
kiléte miatt. De ilyenről szó sem volt. Egy ilyen embert, akarom mondani
vámpírt képtelenség utálni, még ha az univerzum legveszélyesebb teremtménye
akkor is. Nyitottam a számat, hogy beleegyezzek, de hang nem jött ki rajta.
Úgyhogy egy bólintás után megéreztem azokat a puha ajkakat az enyéimen. Akkor
nem érdekelt hány ember vére szárad rajta, csak érezni akartam. Nem tudtam
elképzelni, hogy valakit bántani tudnak, mikor úgy cirógatják enyéimet.
Óvatosan nyalta meg alsó ajkam. Szinte könyörgött a bejutás ért. Sosem éreztem
még ahhoz hasonlót előtte. Nem ő volt az első aki megcsókolt, de ő volt az
egyetlen, aki édes volt és nem gyors, tolakodó. De el kellett szakadnunk
egymástól. Egy gyors puszit kaptam a számra, majd el is tűnt. Kipirulva léptem
be a házba. Suzie egyből nekem rontott, hogy fel tehesse a bonyolultabbnál
bonyolultabb keresztkérdéseit. Egyik este Matt eljött bemutatkozni a szüleimnek.
Szerencsére minden jól alakult. Legtöbbször csak sétálgattunk és beszélgettünk
majd 2 hónappal később már nálunk is aludt. A nyárból nem volt sok hátra. Kb.
három hét, de az utolsó gólyatábor volt. Tábor előtti utolsó nap is nálunk
volt. Minden percet vele akartam tölteni, de ez lett életem legrosszabb estéje.
Reggel egyedül ébredtem. Ez fura volt, hisz’ Matt azt mondta kikísér a sulihoz
a buszhoz. Itt már sejtettem, hogy gond van, de nem akartam belegondolni. Egy
levél várt az íróasztalomon. Gondolkodtam, hogy ki nyissam-e vagy sem.
Kíváncsiságom győzött félelmem fölött. DE bár ne így tettem volna. A levélben
az állt, hogy nem találkozhatunk többé és ne is keressem soha. Akkor ott szívem
egy része érzéktelen lett. Úgy éreztem nem vagyok többé képes szeretni. A
mosdóba igyekeztem. Nem értettem miért lépett le. Alapból a tegnap estére nem
emlékeztem. Azt hiszem leitatott majd haza hozott és itt is aludt. De akkor mi
történt? Beértem a fürdőbe és szembesültem a rút valósággal. Már mindent
értettem. A nyakam két piros pont "díszítette". Azonnal rohantam Suziehoz, de bár ne tettem volna. Nővérem teste vérben úszott. Nem akartam elhinni, hogy ezt tette. Megfogtam testvérem élettelen kezét és térdre rogytam mellette. Csak zokogtam megállíthatatlanul. Majd hirtelen megmozdult és szemei kipattantak. Nyakába borulva sírtam tovább. Már akkor tudtam, hogy innentől nem lesz normális az életünk.
~Visszaemlékezés vége~
Dylan még mindig Katievel ordibált. A fájdalmas emlékek összenyomtak. Kiborultam. Hagytam, hogy a sós cseppek hangtalanul marják arcomat. A földre rogytam. Suzie azonnal odajött és megölelt. Ő tudja ilyenkor mit kell tenni. Tudja mit élek át minden egyes alkalommal.. Mikor felrémlik bennem ez az emlék, hogy majdnem miattam halt meg a nővérem és ki tudja mi lett volna, ha anyáékat is megtámadja. Kicsi korunkban anya mindig énekelt, mikor rosszat álmodtunk. Általában én szoktam énekelni, mert nem hagyom, hogy érzelmeim eluralkodjanak fölöttem. De néha nekem is szabad. Néha megreped a tökéletesre fejlesztett álarc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése