26.rész Álom, titkok, félelem

~Kath szemszöge~

"A szilveszteri buli elég jól sikerült. Mindenki ott volt. Ismerősök, barátok, osztálytársak, család (akik őszintén szólva nem tudom, hogy kerültek oda, de ott voltak). Az évből már csak 10 másodperc volt. Én pedig azon kezdtem gondolkodni, mi lesz majd jövőre. Fog-e változni valami. Rám talál-e majd a szerelem. A szüleim észre fognak-e venni Dylanen kívül, vagy esetleg eltudom-e felejteni Katei-t, akit még alsóban ismertem meg Japánban egy nyaralás alatt. Elválaszthatatlan barátnők lettünk. Ide költözött hozzám és együtt laktunk. Egy szobában. Valamikor, amikor Katie nagyon félt,- mert megnézett egy horror filmet vagy, mert kint vihar volt- mindig bebújt mellém az ágyba és szorosan megölelt. Mindig így aludtunk el. Úgy éreztem magam vele, mintha ő lenne a másik felem, a kiegészítő az életemben, aki nélkül nem tudnék élni. Aztán, azon a napon mikor meghalt, november 30-án úgy éreztem az egyik részem meghalt és soha többé nem fogok tudni mosolyogni. Előtte nap éppen haza tartottam mikor megláttam Katie-t egy csávóval, aki rángatta és ordibált vele. Olyanokat dobált a fejéhez, hogy egy ribanc és ne menjen a felesége közelébe többé, vagy hívja rendőrséget. Először nem értettem miért zavarná egy férfi feleségét, mondjuk tudtam már, hogy nem szűz, de ez abszurdum.

- Kath.- hangja megtört volt.

- Mondjad. Valami baj van? Történt valami?- aggódni kezdtem.

- Úgy érzem, mintha- tétovázott- mintha más lennék, mint a többiek. Mintha- nem tudta, hogy folytassa- mintha, hogy is mondjam nem ahhoz vonzódnék, mint más és nem is érzem jól magam, amikor arra kényszerítem magam, hogy megcsináljam.

- Ezt nem értettem.

- Mondjuk, hogy mindenki szereti a ropit, de én nem kívánom sőt undorodom tőle. Én inkább jobban szeretem a chipset, de többiek nem szeretik. Sőt, ha látják, hogy olyat eszek lenéznek és megvernek, mert más vagyok.- halkult el a végére.

- Jaj Katie semmi baj, ha nem szereted a ropit én se nagyon szeretem, ha meg valaki ezért beszól vagy netalántán megvernének, időben szólj és én majd elintézem. Én mindig itt vagyok neked.- öleltem meg és csak sírt, sírt és nem bírta abbahagyni. Nem is értettem hogy hogy lehet egy nasi miatt sírni, de Katie mindig is érzékeny volt, ezért is szerettem. Egy napra rá minden megváltozott.

- Katie!! - rohanta hozzá táskámat ledobva, hogy könnyebb fussak.

- Kath ne gyere ide!- ordította. Egy pillanatra megtorpantam Katie soha nem ordított velem és ezzel nem tudtam mit kezdeni. Mint egy kőszikla, úgy álltam ott tehetetlenül és hallgattam, ahogy ugyan az a férfi még egy utolsót ordít vele, aztán, hogy tűnik el a ködbe homályos alakja. Katie összerogyott és sírt. Én még mindig nem tudtam megmozdulni, egy ideig csak néztem tehetetlenül.

- Katie, miért nem mondtad meg nekem?- kérdeztem majdnem tátogva. Gúnyos mosoly húzódott végig az arcán, rá se ismertem.

- Te csak ne oktass ki az őszinteségről!!!- összeszorított fogain keresztül préselte ki a hangokat. Nagyon mérges volt, csak akkor még nem tudtam mire.

- Miről beszélsz?

- Mikor akartad elmondani, hogy jársz valakivel???- mondta szemrehányóan

- Katie én, én nem is tudom, még csak alakulóban van és és nem tudom, de úgy érzem szerelmes vagyok!-pirultam el.- De ezt csak akkor akartam elmondani, amikor már biztos vagyok benne. Bocsáss meg.- hajtottam le a fejem.

- Szóval szerelmes vagy.- megint egy gúnyos vigyor.- Boldog vagyok, hogy így érzel, de én ezzel így nem tudok élni!!- kiabálta- Ölj meg Kath könyörgöm, hisz farkas vagy tépd le a fejem és többé nem fogok szenvedni.- sírta el újra magát.

- Katie!- szóltam rá szigorúan.- Ez nem jó vicc. Menjünk inkább haza.

- Kath!!- mire megfordultam már ott állt velem szemben és megcsókolt. Hirtelen történt és nem tudtam mit csinálni, valami édeset éreztem a számban valami olyasmit, amit még soha nem, de úgy éreztem erre vágyok már mióta, mintha az ürességem elmúlt volna. Csókja forró volt és sokat mondó. Hirtelenjébe mindent megértettem. Elkezdtem élvezni, ám ekkor a forróság megszűnt és helyébe hideg üresség költözött belém. Újra. Mikor kinyitottam a szemem, emlékszem láttam, hogy Katie véresen az oldalát fogva vért kiköpve csak annyit mond, hogy szeretlek Kath.

- Szeretlek- ordította. Elindultam felé. Meg akartam ölelni és elmondani neki, hogy én is szeretem. Már csak pár lépés választott el minket.

- Én is sze...- nem tudtam már megölelni. Nem tudtam befejezni a mondatot. Nem tudtam megcsókolni. Utoljára. Egy autó ütött el minket. Semmire nem emlékszem utána, csak a másnapra.

A kórházban ébredtem fel. A bátyámmal és a barátnőjével találtam szembe magam, ahogy ott virrasztanak az ágyamnál megviselve. De Katie sehol.

- 3…2…1..Boldog új évet mindenkinek - kiabálták a többiek. Ez zökkentett vissza a jelenbe. Jól is jött, mert ha tovább feszegetem ezt a témát még elsírtam volna magam. Egy halvány mosolyt azért elengedtem. Had higgyék azt, hogy jól vagyok. Ám korántsem. Kimentem a hátsó ajtón egy kis friss levegőt szívni, de sajnálatomra nem voltam egyedül. Lucy és egy idegen volt ott. Nem akartam megzavarni őket, így elrejtőztem és onnan figyeltem.

- Lucy én nem bírom már ezt így kérlek csak egyszer!

- Edward nem lehet tudod jól.- de a férfi, akit Edwardnak hívtak közelített Lucy nyakához és végül beleharapott. Az illat, ami megcsapta az orrom olyan édesnek és finomnak tűnt, mint Katienél és elhomályosult minden. Nem tudom mit csináltam. "Ki vagy te?" "Kath,  neee kérlek!!" "Miféle torz szülött vagy te???” ezek a mondatok maradtak meg az emlékezetemben. Mire feleszméltem hallottam a bátyám aggódó kiáltásait. Lucyt keresi. Gondoltam nem zavarok és úgy is megtalálja a kertben, mert még egy perce itt volt, csak nem tűnhet el így. Úgy döntöttem vissza megyek a partira."

- Kath! Kath, ébredj! Nincs semmi baj.– Keltett fel rémálmomból egy ismerős hang.

- Te hogy kerülsz ide??- kérdeztem, mikor rájöttem, hogy a hang tulajdonosa nem a mellettem édesen alvó párom.

- Hallottam, hogy kiabálsz és csapkodsz. Rosszat álmodtál?- kérdezte az előttem ülő fiú. Olyan gyengéd volt és megnyugtató. Azt hiszem még mindig nem közömbös számomra, de Tom jobban megragadott és semmi féleképpen nem hagynám ott.

- Akkor, ha minden rendben én vissza is megyek.- jelentette ki, majd eltűnt.

- Mi történt drágám?- kelt fel Tom.

- S...Semmi.- lemerevedtem. Látta vajon, hogy ki van bent a szobában. Hogy beszélgettünk? Vagy csak most ébredt fel.

- Tudom, hogy van  valami. Látom rajtad.- felült és magához húzott, majd fejemmel a mellkasán visszadőltünk az ágyba.

- Rosszat álmodtam.- reméltem, hogy nem veszi észre a bizonytalanságot a hangomban. Nem szép hazudni és nem is szeretek, de ha kiderülne az igazság, abba belehalnék.

- Semmi gond, csak egy álom.- simogatta meg a fejem. Ő is gyengéd volt velem. Nem firtatta tovább a témát, amit nagyon köszönök neki. Kezdtem elálmosodni és láttam, hogy ő is.

- Igen csak egy álom...- suttogtam magam elé.

10 perce feküdtem gondolataimba merülve. Nem tudtam elaludni, megnyugodni. Párom mellkasán feküdtem, de még ez se és a mellkasának egyenletes mozgása sem tudott lenyugtatni. Ő már rég aludt. Még vagy fél órát forgolódtam, mikor úgy döntöttem lemegyek a konyhába.  Sötét volt. Mondjuk mi más is lenne az éjszaka közepén, de ez a sötétség más volt. Mintha egy ébenfekete ködszerű homály telepedett volna a házra. Irtóztam itt lenni. Féltem. Berohantam a konyhába és a lámpát felkapcsolva próbáltam nyugtatni magam, ám ezzel csak egy probléma volt. A lámpa nem kapcsolódott föl. Őrülten kapcsolgattam a kapcsolót, fény reményében, de semmi. Mintha ma minden ellenem lenne. A pánik egyre jobban eluralkodott rajtam. Csak álltam egy helyben és légzésem egyre gyorsult. Szívem kalapált. Az ablakon kinézve messziről világított az utcai lámpa fénye. Ez valamelyest megnyugtatott. Elindultam a konyhaszekrényhez egy pohárért. Majd poharamat megtöltve igyekeztem remegő kezemből nem kiejteni azt. Belekortyoltam, de a hűsítő, nyugtató, frissítő hideg víz helyett forró, égető érzésem volt. Ezzel egyidőben hideg fuvallat száguldott át a szobán. Kirázott a hideg. Megfordultam és az utcai lámpa is elaludt. Sikítottam volna, de megfagyott a vér bennem. Valaki állt előttem.
- Szia Katherina, rég találkoztunk!