- Csakhogy itt vagy velünk.- simogatta édesen Tom a lányt- Eddig olyan voltál, mint egy zombi. Semmit nem fogtál fel, amit mondtunk neked?
- Nem. Miért? Mit mondtatok?- Kath össze volt zavarodva
- Csak annyit, hogy mindjárt le érünk újra a földre.
- Hogy érted, hogy le?- Kath megállt
- Majd meglátod.- indította tovább barátnőjét Tom
Kath és Tom mentek elől, mint mindig, Tom világított a sötétben. Jake most barátnőjét tartotta a kezében. "Nincs semmi baj. Mindjárt haza érünk és újra élni fogsz." Jake e szavakat suttogta a kezében tartott lánynak. Dylan és Gina mögötte sétált.
- Szegény mennyire elkeseredett.- suttogta Gina Dylannak
- Nincs hozzászokva a gondolathoz. Legszívesebben én is beszélnék Amberhöz.- Dylan nagyon elkeseredett ahogy kimondta imádott barátnője nevét
- Em és El vigyáznak rá ezt te is tudod.- próbált lelket önteni a megtört fiúba az árnylény lány
- Tudom, és ha haza értünk nem is tudom hogy, de valahogy meghálálom nekik ezt.- mosolygott Dylan, de látszottak a szemébe gyűlő könnycseppek.
Gina megsimogatta a fiú hátát. Fájt így látnia a barátját. Dylan szeméből pedig megindultak a könnyek lefelé az arcán. Először csak egy-kettő. Próbálta letörölni őket, de azok hajthatatlanul újra és újra ott termettek szemében, jelezvén, hogy innen nem lesz vissza út. Halk zokogásba tört ki Dylan. A sós cseppek pedig csak potyogtak szeméből egyenesen a földig. Gina nem tudott mit kezdeni. Tudta jól, hogy nincs mit tenni. Ilyenkor jó ha kisírja magát az ember. Így csak simogatta Dylan hátát és adogatta neki a zsepiket.
- Jobban vagy?- kérdezte Gina a fiút, mikor látta, hogy a fiú nem zokog olyan hevesen, mint eddig
- Igen.- próbálta visszanyerni egyenletes légzését Dylan
Nem telt el sok idő, Dylan meg is nyugodott és folyatták a beszélgetést Ginával. Hát így telt el tíz perc. Mindenki beszélgetett. Majd Tom megállt és mikor beérték a többiek megszólalt.
- Hát itt is volnánk.- mondta eléggé színpadiasan, s még a kezét is kitárta- Most leugrunk innen és újra a földön leszünk. Csak egy ugrásra vagyunk, meg még pár száz méterre, a boldogságtól.- mosolygott elégedetten
A többiek értetlen fejjel bámultak rá. Nem értették, hogy miért pont lefelé kell menniük, hiszen ők eleve is lefelé indultak. Tom észrevette az értetlenkedést és megválaszolta a fel nem tett kérdést.
- Majd lent elmondom.- s azzal a lendülettel leugrott- Oké tiszta! Jöhettek!
A többiek követték Tomot. Jake odaadta Ginának Suziet. Jake leugrott, majd Gina ledobta Suziet, Jake elkapta, majd végül Gina is leugrott.
- Na, most már elmondod, hogy kerültünk... a mennybe????- emelte ki az utolsó szót Kath
- Nyugi, nyugi! Ne ilyen hangosan.- tette a lány szájára a kezét Tom- Emlékeztek, mikor benyitottunk a kő terembe, ahol minden fényes volt? Az a pillanatnyi vakulás is elég volt arra, hogy ne tudjátok észlelni, hogy felrepültünk a mennybe. Az a terem és az utána lévő barlang nem létezik a föld alatt, csak a mennyben. Mi kedves angyali lények vagyunk, csak ezt sokan nem tudják, hiszen az őrök, akikkel általában találkoznak a föld alatt élnek. Ők nem az angyalok között nőttek föl. Ők a pokol ördögeivel játszottak kicsiként. Én voltam olyan szerencsés, hogy a szüleim nem akarták, hogy olyan legyek, mint a a többi korombeli srác lent az őrzők között. Én fent nőttem fel, ám mikor 14 lettem le kellett mennem nekem is vigyázni a kőre.
- Aha! Szóval ezért vagy ilyen kis angyali.- mosolygott cukin Kath
- Ne hívj angyalinak kérlek. 4 éve lent élek.- húzta össze a szemét Tom- Már nagyon nem vagyok angyali- Tom csikorgatta a fogait
- Jó oké értettük.- simogatta meg Tom hátát Kath nyugtatásképp
- Szóval ezért kellett lefelé ugranunk.- tért vissza Tom a megszokott énjéhez
- Wow ez tök érdekes.- jegyezte meg Gina
- Na indulás haza!- kiáltotta el magát Dylan
Dylan felkapta Ginát a hátára, Kath Tomot és Jake vitte Suziet. Mivel farkas sebességgel futottak nem telt bele 5 perc és El házánál voltak. Este volt már. Nem volt sok idejük, ha El nem nyit ajtót most és nem tudják a kő levét 1 órán belül Amber és Suzie szervezetébe juttatni meghalnak. Csengettek.
~El szemszöge~
-Csengetnek!- kiáltotta Em
- Nyisd ki kérlek.- ordítottam vissza- Remélem ők azok.- suttogtam most már magam elé
Amber egyre jobban izzadt. Féltem, hogy lejár az időnk.
- Végreeee!!- hangzott a megváltó kiáltás lentről
Innen már tudtam, hogy sikerült. Megcsinálták. Minden újra a régi lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése