Gina és Tom visszafelé igyekeztek. Nem is vették észre, milyen messze kerültek a többiektől. Mikor Kath meglátta szerelmét feléjük jönni, odarohan hozzá.
- Hála az égnek jól vagy!-sóhajtott és nyomott egy puszit a fiú arcára
- Hát azért ha fizikai sérülés nincs is rajtam, attól még lelki lehet.- mondta Tom.
Próbált nem röhögni és komolynak tűnni- De ezen könnyen segíthetsz.- nézett barátnőjére azzal a sejtelmes félmosollyal. Kath meglepődött, mikor megérezte a fiú kezeit a derekán és a lábai elemelkedtek a földről. Tom még mindig mosolygott, Kath pedig a fiú dereka köré fonta lábait, majd egy puszit nyomott barátja szájára, aki ettől még jobban elmosolyodott. Tom nem elégedett meg egy puszival. Vadul megcsókolta a lányt, mintha azt akarta volna mutatni a többieknek, hogy övé a lány és már senki sem veheti el tőle. Kath annyira meglepődött Tom tettén, hogy szemei nyitva maradt és csak néhány másodperc múlva hunyta be szemeit. Dylan nem bírta nézni, ahogy a húga és a pasija falják egymást. Most már megértette, hogy Suzie miért nem szerette, mikor Amberrel előtte csókolóztak.
- Úristen Gina! Hol van Suzie?- rémült meg Dylan
- Nyugi! Fordulj meg.- mutatott a fiú háta mögé a lány
- Jaj de jó, hogy ne sérült meg!- nyugodott le a rémült fiú- Jake a kő hol van?
- Suzie mellett.- Jake hangja távolinak tűnt, ahogy Dylan a kőre nézett
A fiú kezdett elmerülni az emlékeiben ismét. Hallotta Lucy édesen csengő hangját, hallotta az ajtó csapódásának hangját, mikor bejött az idegen férfi és látta ismét a kék ruhát heverni a hóban.
- Nem! Nem fogsz megint hatni rám!- csattant ki hirtelen Dylan és felemelte a követ
Dylan hangjára mindenki megfordult. Látták, hogy Dylan földhöz akarja vágni a követ. Kath abban a pillanatban bátyja ellett termett.
- Ne! Dylan nézz rám! Nézz a szemembe!- próbálta nyugtatni a lány- Nincs semmi baj. Semmi.
Dylan egy kis idő múlva lenyugodott. Mindenki hálás volt Kathnek, hogy megnyugtatta, különben oda mindaz, amin keresztül mentek ezért a kőért. Dylan is megköszönte testvérének, hogy ilyen segítőkész. Nehéz volt Dylannak emlékezni. Mindig is az volt főleg, hogyha Lucyról volt szó. Kath ezt tudta jól. Bár bátyja sosem mondta el neki, hogy Lucy a gond, sejtette. Mindig csak akkor lett ideges, ha a lány szóba került. De ez semmi volt ahhoz képest, amit akkor művelt, mikor édesanyjuk rá akarta beszélni Dylant, hogy dobja ki a ruhát, hiszen a lány már nem a barátnője. A szüleik nem tudják, hogy mi történt azon a bizonyos estén, bár be kell vallani a szüleik nem nagyon szerették a lányt, mégpedig egyetlen egy okból. A lány ugyanis nem volt vérfarkas és ez azt jelentette a szülők számára, hogy nem lesz fajtatiszta unokájuk. Mikor megtudták, hogy komolyra fordult Dylan és Lucy kapcsolata, Dylant kitagadták. El kellett költöznie otthonról. Kath már több, mint másfél éve nem aludt egy házban bátyjával. Nagyon hiányzott neki. De az, hogy egy suliba jártak, könnyített a helyzeten. A szülők át akarták vinni Dylant másik suliba, de nem vették át, mert furcsa volt a fiú az igazgató számára. Valószínűleg megérezte, hogy más, mint a többiek. Sokkal másabb. Így a szülei letettek a külön suliról. Kathben benne volt a félsz, mikor Tom közeledett felé, mikor be voltak temetve. Félt, hogyha szülei megtudják őt is kitagadják, mint a bátyját és ezt ő nagyon nem akarta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése