- Ku*va életbe!- szitkozódott Tom- Mindenki a földre!- ordibált
- Jake a követ védd!- kiabált Gina
- Egyedül nem tudom!- kiáltott vissza Jake
Kath már indult volna, mikor Tom visszahúzta. Abban a pillanatban, hogy Kath visszaérkezett Tom mellé a földre, egy hatalmas föld darab zuhant közéjük és Jakeék közé. A kő és földtörmelék körbe vette őket, mint egy vár. A morajlás és földomlás abbamaradt. Sötét volt. Levegő is csak a kövek közti réseken szűrődhetett be. Szép lassan mind a ketten megnyugodtak. A szemük valamelyest alkalmazkodtak a sötéthez, de még így se sokat láttak. Fölültek. Tom megpróbált felállni, de amint elemelkedett a földtől beverte a fejét.
- Hát úgy tűnik be vagyunk ide zárva.- jegyezte meg Tom
- És te ilyen nyugodt vagy?- tört ki hisztérikusan Kath- Halálra vagyunk ítélve! Érted?!
- Nyugi!- ölelte meg Tom- Ha leülepszik a por és kicsit többet látunk, ami kb. 1-2 óra, utána simán ki jutunk.- miközbe beszélt simogatta barátnője fejét, így is nyugtatva őt
Kath félt és ezt le se tudta volna tagadni. Remegett. Bízott Tomban és nagyon is tudta, hogy igaza van a fiúnak, de félt. Nem tudta mi lesz, ha mégsem jutnak ki.
- Na, kicsim!- legyezett Tom Kath szeme előtt- Figyelsz te rám egyáltalán?
- Ohh, persze. Persze. Mit is mondtál?
- Azt, hogy ez egy igen romantikus hely.
- Mi ebben a romantikus?- Kath nem nagyon bírta, ha az ember ilyen helyzetben túl nyugodt
- Hát az, hogy össze vagyunk zárva.- szökött egy pimasz félmosoly a szájára- Egyedül. Csak ketten.- motyogta a lány ajkaira, majd megcsókolta
- Nyugi Don Juan van még 2 óránk. Ne siessünk.- szakította meg a csókot Kath
- Ha benne vagyok, akkor mit kapok?- nyalta meg a száját Tom
- Azt majd megtudod.- kacsintott Kath- Most pedig kérdezz-feleleket fogunk játszani. Én kezdem.
- Oké.- adta be a derekát Tom, amit Kath egy puszival köszönt meg
- Ha meghalnék, meghalnál értem?- a lány arca szomorú volt
- Meg.- simogatta meg barátnője hátát
Kathnek egy könnycsepp gördült végig az arcán. Még sosem mondott neki senki ilyet. Végre érezte, hogy valaki szereti. Igaz nem ismerte régóta szerelmét, sőt nagyon is kevés ideje, de valahogy tudta, az első pillanattól kezdve, hogy Tom szereti.
- Jaj picikém. Cssssshhhh! Nincs semmi baj.- húzta magához a lányt
Kb fél óra elteltével az omlás után Tom motoszkálásra és halk kiáltásokra lett figyelmes.
- A többiek már pakolják a köveket és minket keresnek.- állapította meg
- Ne szóljunk vissza?
- Még nincsenek elég közel, hogy hallják a kiáltozásunkat fölösleges lenne. Még sok időnk van míg ideérnek. Szerinted mit csinálhatnánk addig?- Tom elmosolyodott az utolsó mondatán
- Na neem... nem fogsz rávenni!- kapcsolt Kath
- De-de.- Tom egyre közelebb csúszott Kath-hez
- Itt a porban? Végig gondoltad te ezt?Itt a porban? Ezt felejtsd el!- ellenkezett Kath
Tom nem válaszolt, csak egyre közeledett azzal a furcsán cuki mosollyal az arcán. Megállt Kath előtt majd óvatosan átölelte a lányt. Kath nem tiltakozott tovább. Elgyengült Tom forró csókjaitól.
- Ti meg mit csináltok itt?- zavarta meg őket egy éles hang
Kath meglepettségében ellökte magától Tomot és a hang felé fordult. Gina kukucskált egy kis lyukon, ahol nemrég még egy kő volt.
- Igazán szólhattatok volna! Halálra izgultuk magunkat miattatok! Azt hittük régen meghalhatok!- kiabált az árnylény egyre dühösebben
Tom rémülten vette észre, hogy Gina szeme egyre feketébb lesz. Kath rákiabált Ginára, hogy fejezze be a forrongást, de Gina fékezhetetlenné vált. A bőre és ruhája fekete füst szerű alakot öltött és a hangja elváltozott. A körülötte lévő por majd a kövek megemelkedtek. Minél dühösebb volt Gina annál nehezebb köveket emelt fel a fekete füst. Tom nem bírta tovább nézni, hogy Kathet egyre jobban elnyeli a feketeség.
- Takard el a szemed!- ordította
Kath behunyta a szemeit, a kezét az arca elé tartotta és hátat fordított Tomnak. Bár nemrég ismerte meg Tomot tudta mire készül.
~Tom szemszöge~
Mikor Kath eltűnt a szemem elől levettem a napszemüvegem és Ginára néztem (már amennyire láttam, hogy merre van). A barlangot kékesfehér fény árasztotta el. A szemem sarkából láttam, hogy Kath egy szikla mögött kuporog összegömbölyödve. Sietnem kellett, ki tudja meddig bírja még. Megerőltettem a szemem és erőteljesen Ginára néztem. Ahogy a fényözön elérte, Gina kicsit hátrabillent, de még mindig fekete volt. Visszanyerte az egyensúlyát és felém sétált. Ahogy közelített a nagyobb szikladarabok leestek mellőle a levegőből. A kisebbeket felém irányította. Nem tudtam tovább szemmel tartani menekülnöm kellet. Ahogy végigmentünk az alagúton Gina az összes követ felemelte és felém hajította erejével, így kitisztítottuk a járatokat. A távolban két alakot pillantottam meg, akik beszélgettek. Torkom szakadtából ordítani kezdtem.
- Fedjétek le valamivel a szemeteket!!!
- Mi a.....?!
Dylan és Jake félreugrottak előlünk és a fejükre húzták a pólójukat. Olyan gyorsan futottam el mellettük amilyen gyorsan csak tudtam. Az árnylény haja nélkül a szemük védtelen a fénytől, akár meg is vakulhatnak. Gina tovább üldözött míg nem egy zsákutcába értem. Nem láttam kijáratot, csak arra amerről jöttem, de azt Gina állta el. Észrevettem, hogy kicsit lefáradt az üldözésben így szembe szálltam bele. A szememből átvittem a fényt az egész testemre és világítani kezdtem olyan erősen, hogy már én sem láttam semmit. Addig világítottam amíg meg nem hallottam Ginát.
- Ááááááááááááááááááá!! Hagyd abbaaaa! Már jól vagyok! Meg akarsz ölni?
Visszavettem a napszemüvegem és Ginához rohantam. A földön feküdt.
- Mi történt? Nem emlékszem semmire. Kicsit mérges lettem?
- Kicsit? Majdnem megölted Kathet és idáig üldöztél!!!!
- Bocsi, ne haragudj! Hamar elvesztem a fejem.
- Gyere. Nézzük meg, hogy vannak a többiek.
Felálltam majd felhúztam a földről Ginát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése