Dylan nekidőlt a falnak aztán lecsúszott a földre, közben szörnyen vonyított. (A vérfarkasok átváltozása lassú és kimerítő.)
- Gyorsan siessünk, mielőtt teljesen átváltozik! Még van időnk elmenekülni!- siettette Em a lányokat
- De hát miért? Csak egy kutya!- értetlenkedett Suzie
- A vérfarkasok nagyobbak mint egy kutya. A vámpírok ellensége. Nagyon erősek, és ha átváltoznak elveszítik önuralmukat és vámpírokat ölnek. Nem érünk rá! Már majdnem feljött a telihold!- Em már szinte sikítozott a félelemtől
Amber leguggolt Dylan mellé és megsimogatta. Amber ijedten félreugrott. Ilyennek még nem látta Dylant, de segíteni akart rajta.
- Nem hagyhatjuk itt! Nézzetek rá! Szegény nagyon kínlódik. Segítenünk kell rajta!- Amber szinte sírt, mert szinte érezte, hogy mennyire fáj ez barátjának
Ebben a pillanatban egy zilált hajú lány rontott be az ajtón. Látszott rajta, hogy nagyon sietett.
- Nem érek rá magyarázkodni. Engedjetek hozzá.- szólt Amberéknek
A lány félrelökte Emet és Ambert és letérdelt Dylanhez.
- Dylan ezt be kell venned.- A lány kihúzott zsebéből egy üvegcsét, amiben ezüst színű folyadék volt.- Nem változhatsz át! Túl veszélyes lenne!
Dylan azonban már farkasbőrben volt és nem akarta bevenni a löttyöt.
- Már túl késő. Átváltozott. Fussatok, mielőtt visszatér az ereje!- üvöltött a lány
Suzie megfogta húgát és kivonszolta a házból és kézen fogva rohanni kezdtek. Mögöttük Em rohant. Közben Dylan kiszabadult a lány kezei közül és üldözőbe vette a vámpírokat. Remek szaglása miatt hamar a vámpírlányok nyomára akadt és üldözőbe vette őket. A lányok hiába futottak vámpírgyorsasággal, a farkas nem tágított mögülük. Bírta a tempót. Majdnem utolérte Emet. Em profi volt az ilyen veszélyhelyzetek kikerülésében. Gyorsan irányt változtatott és befutott egy sötét, keskeny utcába. Síri csönd volt. Így Dylan az ikreket üldözte tovább, Em pedig magára maradt. Hallotta, hogy valami mozog a nagy zöld kuka mögött. Egy ideig tétovázott, aztán megnyugtatta magát és megindult a kuka felé. Még az út feléig sem ért, amikor valami kiugrott a kuka mögül. Mivel sötét volt nem látta pontosan mi az. Óvakodva közelebb ment a lényhez. A lény ekkor morogni kezdett és nekivetette magát Emnek. Ahogy a lény ráugrott, Em sikítozni kezdett. Azt gondolta, hogy mindjárt meghal. A lény össze-vissza harapdálta. Alig maradt ereje, de messzebb meglátott egy utcai lámpát. Utolsó erőfeszítéseivel lelökte magáról a lényt és elszaladt a fény felé. Mikor a lámpához ért megfordult és látta, hogy a valami fut utána. Ahogy közeledett egyre jobban látszott alakja. Em megvárta míg teljesen megvilágítja a fény ellenfelét. Döbbenten nézte, ahogy közeledik. Egy óriási vérfarkassal volt dolga. Napok óta nem ehetett. És Em lett a prédája. Em lemerevedett a félelemtől, nem tudott mozdulni. Ilyen nagy vérfarkassal még sosem volt dolga. Nem tudta, hogyan bánjon el vele. Közben a farkas hihetetlen gyorsasággal közeledett. Már majdnem Emhez ért. Még 3 méter és meghal. Még 2. Még 1. Em behunyta szemét. A vérfarkas már a lábánál lihegett. Mindjárt ráugrik. Ebben a pillanatban egy vonyítást hallott, aztán nyüszítést. Em kinyitotta szemét. A farkas a földön feküdt és a lány akit a házban látott előtte állt, kezében egy jókora fadarabbal.
- Huh, ez jó nagy farkas volt. Bocsi, hogy még nem mutatkoztam be a háznál, de a bátyámnak be kellett volna vennie az ellenszert. Egyébként Katerina vagyok. Dylan húga. És te?- nyújtotta a kezét Katerina
- Én Em. Ezek szerint te is vérfarkas vagy.- Em is nyújtotta a kezét
- Igen én is az vagyok. Nem láttad a bátyám?- kérdezte sietősen Katherina
- Előle menekültem egy darabig, aztán leráztam. Valószínűleg az ikreket üldözi.- jött rá Em
- Az nagy baj. Az ikrek öltek valaha vérfarkast?- Katherina nem tétovázott. Elinult.
- Nem. A bátyád volt az első akit láttak.- kiáltott utána Em és utána szaladt.
- Ez furcsa. Pedig ebben a városban nyüzsögnek a vérfarkasok. Siessünk, mielőtt megöli a bátyám a barátnőidet. Mikor utoljára láttad őket, merre menekültek?- kérdezte Katherina futás közben.
- Arra!- mutatott Em egy romos épület felé.- Arra láttam őket utoljára.
- Oké. Ott elbújhattak. Talán még életben vannak. Menjünk!- Katherina megfogta Em kezét és húzni kezdte
- Várj! És mi lesz azzal a vérfarkassal akit megöltél?- kihúzta kezét Katherina szorításából - Nem hagyhatjuk ott mindenki szeme láttára!
- Még nem halt meg, csak elkábult. Majd reggel visszaváltozik és hazavánszorog. Indulás!- Katherina elkapta megint Em kezét és húzni kezdte
Katherina és Em rohanni kezdtek a régi színház felé. Amikor odaértek az épület oldalán lévő tátongó lyukon léptek be. Nem hallottak semmit. Csönd volt. Átkutatták az egész építményt, de nem találták Dylant. Már majdnem feladták a keresést, amikor Em megpillantotta az ikreket egy eldőlt tetőtartó gerenda mögött egy süllyedésben. Katherina és Em közelebb mentek. Megvizsgálták az ikreket. Suzie még életben volt. Katherina gyorsan megitatta vérrel (nála mindig van ilyesmi) Suzie felült.
- Mi-mi történt?- kérdezte a még kábult lány
- Dylan elkapott titeket.- válaszolta teljes nyugalommal Katherina
- És Amber hogy van?- aggodalmaskodott Suzie. Nagyon féltette húgát
- Meghalt.- zokogta Em
- Mi? Az nem lehet! Nem tehetünk érte semmit?- könnycseppek kezdtek gyűlni Suzie szemében és sírni kezdett.
- De. Meg kel szereznünk a Turmalin követ.- Katherina még mindig nyugodt volt. Próbálta vigasztalni Emet és Suziet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése