6. rész Eszeveszett menekülés

Dylan nekidőlt a falnak aztán lecsúszott a földre, közben szörnyen vonyított. (A vérfarkasok átváltozása lassú és kimerítő.)
- Gyorsan siessünk, mielőtt teljesen átváltozik! Még van időnk elmenekülni!- siettette Em a lányokat
- De hát miért? Csak egy kutya!- értetlenkedett Suzie
- A vérfarkasok nagyobbak mint egy kutya. A vámpírok ellensége. Nagyon erősek, és ha átváltoznak elveszítik önuralmukat és vámpírokat ölnek. Nem érünk rá! Már majdnem feljött a telihold!- Em már szinte sikítozott a félelemtől
Amber leguggolt Dylan mellé és megsimogatta. Amber ijedten félreugrott. Ilyennek még nem látta Dylant, de segíteni akart rajta.
- Nem hagyhatjuk itt! Nézzetek rá! Szegény nagyon kínlódik. Segítenünk kell rajta!- Amber szinte sírt, mert szinte érezte, hogy mennyire fáj ez barátjának
Ebben a pillanatban egy zilált hajú lány rontott be az ajtón. Látszott rajta, hogy nagyon sietett.
- Nem érek rá magyarázkodni. Engedjetek hozzá.- szólt Amberéknek
A lány félrelökte Emet és Ambert és letérdelt Dylanhez.
- Dylan ezt be kell venned.- A lány kihúzott zsebéből egy üvegcsét, amiben ezüst színű folyadék volt.- Nem változhatsz át! Túl veszélyes lenne!
Dylan azonban már farkasbőrben volt és nem akarta bevenni a löttyöt.
- Már túl késő. Átváltozott. Fussatok, mielőtt visszatér az ereje!- üvöltött a lány
Suzie megfogta húgát és kivonszolta a házból és kézen fogva rohanni kezdtek. Mögöttük Em rohant. Közben Dylan kiszabadult a lány kezei közül és üldözőbe vette a vámpírokat. Remek szaglása miatt hamar a vámpírlányok nyomára akadt és üldözőbe vette őket. A lányok hiába futottak vámpírgyorsasággal, a farkas nem tágított mögülük. Bírta a tempót. Majdnem utolérte Emet. Em profi volt az ilyen veszélyhelyzetek kikerülésében. Gyorsan irányt változtatott és befutott egy sötét, keskeny utcába. Síri csönd volt. Így Dylan az ikreket üldözte tovább, Em pedig magára maradt. Hallotta, hogy valami mozog a nagy zöld kuka mögött. Egy ideig tétovázott, aztán megnyugtatta magát és megindult a kuka felé. Még az út feléig sem ért, amikor valami kiugrott a kuka mögül. Mivel sötét volt nem látta pontosan mi az. Óvakodva közelebb ment a lényhez. A lény ekkor morogni kezdett és nekivetette magát Emnek. Ahogy a lény ráugrott, Em sikítozni kezdett. Azt gondolta, hogy mindjárt meghal. A lény össze-vissza harapdálta. Alig maradt ereje, de messzebb meglátott egy utcai lámpát. Utolsó erőfeszítéseivel lelökte magáról a lényt és elszaladt a fény felé. Mikor a lámpához ért megfordult és látta, hogy a valami fut utána. Ahogy közeledett egyre jobban látszott alakja. Em megvárta míg teljesen megvilágítja a fény ellenfelét. Döbbenten nézte, ahogy közeledik. Egy óriási vérfarkassal volt dolga. Napok óta nem ehetett. És Em lett a prédája. Em lemerevedett a félelemtől, nem tudott mozdulni. Ilyen nagy vérfarkassal még sosem volt dolga. Nem tudta, hogyan bánjon el vele. Közben a farkas hihetetlen gyorsasággal közeledett. Már majdnem Emhez ért. Még 3 méter és meghal. Még 2. Még 1. Em behunyta szemét. A vérfarkas már a lábánál lihegett. Mindjárt ráugrik. Ebben a pillanatban egy vonyítást hallott, aztán nyüszítést. Em kinyitotta szemét. A farkas a földön feküdt és a lány akit a házban látott előtte állt, kezében egy jókora fadarabbal.
- Huh, ez jó nagy farkas volt. Bocsi, hogy még nem mutatkoztam be a háznál, de a bátyámnak be kellett volna vennie az ellenszert. Egyébként Katerina vagyok. Dylan húga. És te?- nyújtotta a kezét Katerina
- Én Em. Ezek szerint te is vérfarkas vagy.- Em is nyújtotta a kezét
- Igen én is az vagyok. Nem láttad a bátyám?- kérdezte sietősen Katherina
- Előle menekültem egy darabig, aztán leráztam. Valószínűleg az ikreket üldözi.- jött rá Em
- Az nagy baj. Az ikrek öltek valaha vérfarkast?- Katherina nem tétovázott. Elinult.
- Nem. A bátyád volt az első akit láttak.- kiáltott utána Em és utána szaladt.
- Ez furcsa. Pedig ebben a városban nyüzsögnek a vérfarkasok. Siessünk, mielőtt megöli a bátyám a barátnőidet. Mikor utoljára láttad őket, merre menekültek?- kérdezte Katherina futás közben.
- Arra!- mutatott Em egy romos épület felé.- Arra láttam őket utoljára.
- Oké. Ott elbújhattak. Talán még életben vannak. Menjünk!- Katherina megfogta Em kezét és húzni kezdte
- Várj! És mi lesz azzal a vérfarkassal akit megöltél?- kihúzta kezét Katherina szorításából - Nem hagyhatjuk ott mindenki szeme láttára!
- Még nem halt meg, csak elkábult. Majd reggel visszaváltozik és hazavánszorog. Indulás!- Katherina elkapta megint Em kezét és húzni kezdte
Katherina és Em rohanni kezdtek a régi színház felé. Amikor odaértek az épület oldalán lévő tátongó lyukon léptek be. Nem hallottak semmit. Csönd volt. Átkutatták az egész építményt, de nem találták Dylant. Már majdnem feladták a keresést, amikor Em megpillantotta az ikreket egy eldőlt tetőtartó gerenda mögött egy süllyedésben. Katherina és Em közelebb mentek. Megvizsgálták az ikreket. Suzie még életben volt. Katherina gyorsan megitatta vérrel (nála mindig van ilyesmi) Suzie felült.
- Mi-mi történt?- kérdezte a még kábult lány
- Dylan elkapott titeket.- válaszolta teljes nyugalommal Katherina
- És Amber hogy van?- aggodalmaskodott Suzie. Nagyon féltette húgát
- Meghalt.- zokogta Em
- Mi? Az nem lehet! Nem tehetünk érte semmit?- könnycseppek kezdtek gyűlni Suzie szemében és sírni kezdett.
- De. Meg kel szereznünk a Turmalin követ.- Katherina még mindig nyugodt volt. Próbálta vigasztalni Emet és Suziet.

5. rész Az „új”-régi ismerős

- Amber.- mondta Dylan Amber helyett. Látszott rajta, hogy már nagyon menni akar. Nem akart Em közelében lenni. De a lányok nyomozni kezdtek a múltjukban, hogy miért ilyen rokonszenvesek egymásnak. Sorra vették az elmúlt éveket, de semmi sem jutott az eszükbe. Így csalódottan igyekeztek hazafelé. Dylan Amber mellett kullogott és ingerülten követte szemével Em mozdulatait. Mikor a lányok beszélgetésükben a 14. évükhöz értek megtorpantak. Dylan kérdőn nézett rájuk. Em és Amber szinkronban kiáltották:
- Megvan! Amikor átváltoztunk!
Em és Amber nevetve borultak egymás nyakába. Dylan még mindig nem értette. Mikor a lányok végre kibontakoztak egymás karjaiból elmagyarázták Dylannek:
- Na jó elkezdem az elejétől hogy te is megértsd.- szánta meg Dylant Em- Aethelu az első vámpírok közé tartozik. Nagyon megkedvelt minket, jó barátok lettünk vele. Aztán elkezdett furcsán viselkedni és már nem volt önmaga. Egyik napon bemutatta nekem Suzie-t és Ambert. Pont a sarki cukrászdában voltunk, ami délután már teljesen kihalt. Mi 4-en az ablak melletti kis fehér körasztalnál ettük a parfénkat. Emlékszem, Suzie csokisat, Amber epreset evett. mikor besötétedett Aethelu bőre fehér lett. Elkísértük a mosdóba, vizet is ivott, de nem lett jobban, Vérre szomjazott. Mikor indultunk volna ki a mosdóból elénk állt. Vér vörös volt a szeme. Már nem tudott uralkodni magán. Aztán szörnyű fájdalmat éreztem a nyakamon, és hallottam az új ismerőseim sikítását, aztán minden elsötétült. Mikor felébredtem, még mindig a cukrászdában voltam, de Suzie és Amber mér nem voltak ott. Aethelu egy csokis sütivel kínált, de én nem kértem. Aztán beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy vámpír, és miután rádöbbent, hogy mit tett, vámpírrá változtatott minket, hogy megmentse legjobb barátnőit. Suzie és Amber túl korán felébredt, valószínűleg még az éjszaka közepén, amikor Aethelu még aludt. (Rengeteget sírt, mert nem tudta, hogy működik-e az átváltoztatás, akkor csinálta ezt először.) Ezért nem tudta elmagyarázni nekik, hogy mi történ velük. Később kereste őket, de pletykából hallotta, hogy elköltöztek.
-Várjunk! Akkor te tudod, hol van Aethelu?- kérdezte izgatottan Amber
- Igen, ő segített nekem az átváltozásban. Nagyon izgult miattatok, de látom, hogy jól boldogultatok. Nagyon örülni fog Aethelu! Gyertek! Menjünk el hozzá! Biztos nem fog haragudni, hogy ilyn későn zavarjuk, ha meglátja Ambert.
Em már elindult, de Amber megragadta a karját.
- Nem mehetek. Suzie már biztosan nagyon aggódik értem. Azt mondtam, hogy 6-ra otthon leszek és már fél hét van! Haza kell mennem!- motyogta csalódottan Amber
- Oké, akkor elmegyünk hozzátok, elhozzuk Suzet is és akkor mehetünk is Aetheluhoz.
- Oké!- lelkesedett fel újra Amber

~Eközben otthon~

Suzie már tűkön ült, mire hazaért testvére. Miután nem találta sehol Ambert, hazament és megnyugtatta magát, hogy nincs semmi baj, mert Amber és Dylan a park másik végében találkoztak és már biztosan elindultak a moziba. Mikor Amber hazaért Suzie egyből elkezdte bombázni kérdéseivel húgát:
- Tudod meggyit izgultam miattad? Még jó, hogy anyuék még nem értek haza! Ránéztél egyáltalán az órádra? MÁR 7 ÓRA VAN! Hol voltál eddig?- Suzienak már a feje is piros volt
Amber megvárta, míg testvére lenyugszik és elmondta, hogy mi történt vele. Suzie ekkor vette észre, hogy Dylen és egy lány van Amber mögött. Ettől megint felment benne a pumpa.
- Hát ez nem igaz! Még barátokat is hoztál? bulit akarsz tartani? Hát ez nem fog összejönni! Anyuék fél 8-kor már itthon lesznek! Vidd vissza a barátocskáidat oda, ahonnan jöttek !!!
Amber közbevágott:
- Nem akarok bulit tartani! Nyugodj meg! Ők tudják, hogy hol van Aethelu.
Suzie erre lecsillapodott és figyelni kezdte Emet.
- Ismerős vagy nekem. Nem találkoztunk már?
- Ő itt Em. Velünk együtt változott át. Ő volt az első.- válaszolt gyorsan Amber
- Tényleg! Emlékszem már! De örülök! Meg akartalak keresni, csak a költözés...
- Tudom. Amber mindent elmondott. Ezért jöttünk ide. Meglátogatjuk Aethelut.
Amber:- Ugye velünk tartasz?
- Persze! Ki nem hagynám! Csak érjünk vissza 8-ra.
Ebben a pillanatban szörnyű vonyítás hallatszott Dylan felől.
- Te jó ég! Ez mindjárt átváltozik!- sikítozott Em

4.rész A "jól sikerült" randi

Amber lázasan készülődött a randira. Már kedvenc ruhája rajta volt és úgy mászkált fel-alá a szobájában. Az ágy mellett a fekete magassarkú cipője várta, hogy felvegyék. Gyorsan felkapta és indult ki az ajtón,de nővére elkapta a csuklóját.
-Azt hitted megúszod puszi nélkül?!-kérdezte színlelt felháborodással Suzie
-Nem, nem.-sóhajtott Amber. Utálta nővérének ezt a szokását.
Amer gyors puszit nyomott Suzie arcára, aztán elsietett. Hamarabb indult, hogy biztosan oda érjen a parkba. Elfelejtette, hogy mióta vámpír, az idő mit sem számít. Út közben elhaladt egy csokibolt előtt, de nem mert kockáztatni. Ha elveszti erejét igencsak sebezhető lesz. Mikor odaért a találkozóhelyre, furcsa érzés fogta el. Mintha valaki figyelné. Idegesen álldogált a nagy fa mellett. Telt-múlt az idő, de Dylan még mindig nem érkezett meg. Ekkor valami undorító, furcsa és különösen rossz szagot érzett. Érezte ahogy lába elgyengül és összeesik.

Mikor magához tért, nem látott semmit. Csak azt hallotta, hogy valaki nyöszörög mellette. Gyorsan hozzászokott a szeme a sötéthez és látta, hogy ki adja ki ezeket a furcsa hangokat. Dylan volt az. A keze össze volt kötve. Hirtelen egy kattanás hallatszott. Valaki be akart menni a helységbe, csak gondja akadt a zárral. Pár másodperc múlva nyílt is az ajtó. Amber szemét bántotta a kintről beszűrődő fény, de biztosra tudta, hogy az alak aki az ajtóban áll, egy férfi. A férfi matatott valamit a falon, majd felkapcsolta a villanyt. Egy kis időbe telt, mire Amber szeme megszokta az erős fényt. Majd döbbenten vette észre, hogy aki az ajtóban áll, nem más, mint Dylan apja.

~Eközben otthon~

Suzie nagyon nyugtalan volt. Náluk működött egy "érzékelő", ami bekapcsol, ha a másik bajban van. (Kiskorukban, így mentette meg Amber Suzie életét.) Ezért fogta magát és elindult megkeresni húgát. Nem tudta Dylan hol lakik, ezért a megérzéseire hagyatkozott. Egy óriási házhoz ért, ahonnan döglött hús szag áramlott kifelé. Suzie bement, de nem volt ott senki, csak furcsa szerszámokat talált és pár kötéldarabot, ami véres volt. Meg akarta vizsgálni a vért, de a kötél megégette a kezét. Nem értette mi ez. Kihúzott a zsebéből egy zsepit és azzal fogta meg. Furcsa szaga volt, mint a ruhásszekrénynek. Tipikus levendula illat.

~Vissza Amberhez~

Amberéknek sikerült megszökni. A parkon keresztül rohantak az életükért, amikor összeütköztek egy ismeretlen lánnyal. Ambernek viszont ismerős volt ez a lány, bár sosem látta. Dylan morogni kezdett. A lány ijedten meredt rá és elkezdett sikítozni:
-Vérfarkas! Segítség! Vérfarkas!-Amber betapasztotta a lány száját és próbálta megnyugtatni.
-Ő itt Dylan és nem kell félned tőle.-suttogta alig hallhatóan Amber.
A lányt egy ismeretlen érzés fogta el. Ismerte Ambert, de nem tudta honnan. Mintha ezer éve ismerné és a barátnője volna. Ezt Amber is érezte.
-Em vagyok és te?-kérdezte a lány már megnyugodva.