19.rész Egyszer fent, egyszer lent

~Dylan szemszöge~

Elindultunk. Ez nem jelentett mást számomra mint egy újabb esélyt. A remény hajtott egész végig és a tudat, hogy láthatom újra Ambert. Amber a mindenem és ezentúl jobban figyelek rá. Egész úton ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. Szemem előtt láttam édes mosolyát, csillogó szemeit. Ajkam bizsergett az érzéstől, melyben éreztem puha ajkait az enyémen. Finom illatát újra megéreztem. Olyan volt mintha ott lenne velem. Nem sok kellett, hogy ez nem csak a fejemben lévő kép hatása legyen, hanem az igazi Amber. Az időnk vészesen fogyott. Ugyan nem tudtam mennyi ideje lehetünk lent, de az ösztöneim jók voltak. A barlang nagy volt és olyan mint egy labirintus. Nem lehetett sokat látni. De szerencsére a lustromor- akiről megtudtam, hogy Tomnak hívják- elöl ment és világított szemeivel. A kishúgom nagyon rá van kattanva a srácra. Egyszer kétszer előre mentek. Csak Tom szemeinek fényét lehetett látni. Nem is volt baj, hogy nem láttam mit művelnek azok. Nem akarom látni, ahogy Kathtel egymás szájában vannak. Fúj! Kiráz a hideg csak a puszta gondolatától is. Nincs bajom a csókolózással, hisz' magam is szoktam. Persze, amikor épp él a barátnőm. Nagyon hiányzik és őket látva még jobban erősödik a hiány érzet, meg ő mégiscsak a húgom. Jakeéket is nehéz volt kibírni, de most még Kath is. Remélem nem futunk ki  az időből és újra élni fog az életem értelme. Elmerültem gondolataimba. Párszor neki mentem a falnak. Szerencsére nem ütöttem meg magam nagyon. Kathék megint előre mentek én meg ott maradtam Jakeel. Suzie és Gina próbálták tartani a lépést Tomékkal, így ők is előttünk mentek. 
- Nem lesz semmi baj haver. Megtaláljuk a követ és Amber újra a tied lesz.- mondta majd megveregette a hátamat biztatásképpen
Úgy látszik Jake elszólta magát mert abban a pillanatban megindult egy nagyobb fal darab egyenesen Gináék felé.
- Vigyázz!- ordítottam előre 
A fal darab hatalmas dübörgéssel ért földet. Suzieék nem látszottak a portól. Jake remegett a félelemtől és az idegességtől. Meg tudom érteni. Nem tudja, hogy a barátnője él-e vagy éppen most ütötte agyon egy hatalmas kő. Fél percig ledermedve álltunk, majd Jake oda rohant a kőhöz. Köhögést hallottam, de csak egyet. Féltem, hogy nem Suzie aki köhög. Kath és Tom visszarohantak megnézni, hogy mi történt. A sejtésem beigazolódni látszott, mikor Ginát láttam meg felém sétálni. Jake felkiáltott
- Miért pont ő?- ordította zokogva
Odasétáltam hozzá, majd megöleltem. Tudom nem túl férfias húzás, de olykor-olykor, ha van rá megfelelő indok, akkor lehet. Ez pedig az a helyzet, amikor megengedett. Tudtam min megy keresztül, csak neki nincs bűntudata, hogy ő ölte meg, nem úgy, mint nekem. 
- Figyelj haver! Menjünk. Megtaláljuk a követ és minden rendben lesz.- megfogtam Suziet és felvettem olyan "menyasszony" pózban, majd átadtam Jakenek
- Ugye nem?- jött oda sírva Kath- Ez ugye nem?
Sosem láttam még ennyire elkeseredettnek a húgom. 
- Nyugi.- húzta magához Tom és simogatta a hátát
Most hálát adtam az égnek, hogy itt van neki Tom és nem nekem kell vigasztalnom őt is. 
- Induljunk haver.- mondtam Jakenek, ugyanis Tomék már elindultak
Sietnünk kellett. Most már nem csak az én barátnőmnek, de a legjobb haveroménak is, aki a halott barátnőm ikertestvére. A Pethrova ikreknek nincs szerencséjük asszem. Az alagútban egyre sötétebb lett. Egyszer csak Kath háta jött.
- Hát te?- kérdeztem meg kedvesen
- Tom leveszi a napszemüvegét, hogy legyen fény és nem akarja, hogy bármilyen baja legyen a szememnek, így azt mondta, hogy jöjjek hátra hozzád.- magyarázta
- Értem. Egyébként miért rázott meg ennyire Suzie halála? Úgy tudtam nem épp a kedvenced.- értetlenkedtem
- Nem volt, de mióta összejöttem Tommal, azóta már nem vagyok rá féltékeny és tudom, hogy nem lehet a szerelmet irányítani, bármennyire is akarjuk.- sütötte le a szemét
- Örülök, hogy Tom az, akivel összejöttél. Jó srác és látszik, hogy szeret. Ha úgy döntenétek, de persze csak a későbbiekben, hogy összekötitek életeteket legyen. De csak később. Sokkal később.- mosolyogtam
- Áááá köszönöm bátyus!- röhögött és ugrott a nyakamba- Szeretlek! Te vagy a világ legjobb tesója!- végre igazi öröm csillogott szemeiben
- Én is szeretlek hugicám!- öleltem vissza egy nagy mosoly keretében
Rég nem voltunk ennyire közvetlen viszonyban. Örültem, végre ennyi idő után tudtam legalább ennyinek örülni. Így sétáltunk tovább. Majd minden csendes lett és csak mosolyogtunk.
- Itt vagyunk!- törte meg a csendet Tom