~Dylan szemszöge~
- Kath hol van?- kérdezte megint ugyanolyan ridegen.
Ezekkel a hirtelen hangulatváltásokkal az őrületbe kerget.
- Nem tök mindegy az neked?- vetettem oda neki félvállról.
Asszem ez nem volt jó ötlet. Sikerült feldühítenem. "Ügyes vagy Dylan, ezt szépen összehoztad."- mondta egy hangocska a fejemben. Ám ekkor maga elé rántotta Ambert, kikapta zsebéből a bicskát és nyakához szorította. Meg is vágta picit, ezzel jelezve, ha nem mondok semmit Ambernek baja lesz. Ezt pedig egyáltalán nem akartam. Agyam elborult, szemem szikrákat szórt. Elindultam felé, ő meg egy egyszerű mozdulattal tovább vágta szerelmem torkát.
- Ne.- nyögte ki fájdalmasan- Hagyj békén te őrült.- mérgesen, ám egyben fájdalmasan köpte a szavakat fogvatartója elé.
- Szádat befogod!- rivallt rá, majd egy kecses mozdulattal végighúzta a pengét Amber nyakán.
Nem volt mély a seb, de arra pont jó, hogy kibuggyanjanak a kis piros cseppek. Odahajolt barátnőm nyakához és lenyalogatta a számára édes folyadékot, mielőtt az a mélybe vethette volna magát. Beleharapott nyakába és szívni kezdte azt. Kis időre abbahagyta, majd tekintetét rám emelte.
- Csinálhatom ezt akár egész nap.- húzta gúnyos mosolyra ajkait és már harapott is volna újra, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy közbe szóljak.
- Az emeleten van. A fürdőben.- Amber hálásan nézett rám, majd ide lökte nekem barátnőmet.
Szerelmem nem bírt megállni a lábán. Leültettem a székre. Kinyitottam a hűtőt és mint reméltem, volt eldugva egy tasak vér. Kitöltöttem egy pohárba, a többit pedig vissza rejtettem. Letettem elé. Örömmel itta meg az életet adó nedű minden egyes cseppjét. Újult erővel kelt föl és eltűnt szemem elől. Szívem megszakadt ahogy belegondoltam a történtekbe. Elárultam a kishúgom a szerelmemért, de ugyanakkor nem akartam, hogy boldogságom oka újra meghaljon. Újra. Miattam. Fejem megráztam, ezzel próbálva kiűzni rémes gondolataimat. Amber után indultam. Gondoltam ő is a fürdőbe zárkózott, így rögtön az emeletre indultam. El és Em rohantak el mellettem a lépcsőn, majdnem fellökve engem.
- Hé lányok! Álljatok meg! Mi történt?- kiabáltam utánuk.
- Jobb, ha nem tudod! Ajánlom ne menj fel!- ordította vissza Em.
Egy hangos ajtócsapódás és már ott sem voltak. Mi az ördög lelte ezeket? És mi az, hogy jobb, ha nem tudom? Most már csak azért is felmegyek. A lépcsőfordulóban azonban elakadtam. Ledöbbenve álltam, állam majdhogynem a padlót súrolta. Teljesen elképesztő látvány fogadott. Tom és Gina kéz a kézben, teljes erejüket beleadva védik húgom. Gina sötét, kígyókhoz hasonlító haja, lefogta Őt. Szemei feketék lettek a dühtől. A sötétség volt a cellája. De ezt a mérhetetlen sötétséget, késként szelte át a vakító világosság. A hideg fagyos fehér fény, mely Tom szeméből sugárzott, térdre kényszerítette ellenfelünket. Még csukott szemen keresztül is égető a nézése. Amber és Suzie hezitáltak, de látták Tom és Gina nem bírja sokáig, így most kell cselekedniük. Megfogták egymás kezét, még eltátogtak egymásnak egy szeretleket és ugrottak. Ráugrottak a sötétség és fény fogvatartottjára. Harapták a torkát, ütötték ahol csak érték. Kath csak kiabált és kapálózott Jake keze között, ugyanis őt bízták meg lefogásával. Nem értettem, hogy védheti még ezek után is. Miután lelépett. Persze Kath erről mi sem tudott. Ő úgy tudja meghalt, így most jogosan van összezavarodva. Nem akartuk összetörni és közölni vele, hogy akit a legjobban szeretett lelépett azzal az indokkal, hogy ezt csak is a érte teszi. Azt mondta, jobb lesz Kathnek nélküle, hogy ő úgyis csak bajt hozna rá. Ezt még meg is értem, de akkor miért? Miért jött vissza? - Állj!- kiáltottam el magam.- Hagyjátok! Vigyétek a szobámba! Majd én beszélek vele!- megálltak, bár nem értettek semmit, de ez most a legkevésbé érdekelt.- Gina, Tom, Amber velem jöttök!- húzat magamhoz kedvesem, aki kipirult arccal és kócos hajjal nézett fel rám.- Suzie, Jake ti vigyázzatok Kathre és ügyeljetek arra, hogy ne halljon és ne lásson semmit.- adtam ki a parancsot megcáfolhatatlanul.
- Mi...Mit akarsz v...vele tenni?- kérdezte szipogva húgocskám.
- Először beszélek vele, aztán majd meglátom.- hangom nem tükrözött semmilyen érzelmet.
Még én is megijedtem magamtól. Láttam Kath szemében a lemondást, a szomorúságot, a megvetést és az undort is. Igazi érzelmi kavalkád volt és én pontosan tudtam, mi miért van jelen kis szívében. Sajnáltam, de most nem tűnhetek sebezhetőnek, nem akarok kijátszható lenni. Amberrel az oldalamon besétáltam a szobámba. Igazi kihallgatás feeling-je volt. Velem szemben a széken foglalt helyet húgom zaklatója, én az ágyam szélén ültem komor, érzelem mentes arccal. Tom a szék jobb oldalánál állt és kezét foglyunk vállára szorította. Gina a másik oldalon ugyan ezt tette, csak ő még hajával körbe fonta, így tartva biztos helyen az illetőt. Amber mellém kúszott, kezem átvetettem derekán, így húzva őt szorosabban magamhoz. Lábát maga alá húzta és onnan figyelt.
- Akárcsak egy éve, csak a csaj más! Hol hagytad az előzőt? Elmenekült? Hát nem csodálom. Egy ilyen elmebetegtől én is elszöknék az első adandó alkalommal.- röhögött fel gúnyosan.
Kezem ökölbe szorult. Amber megpuszilta az arcom és fülembe suttogott valamit. Sikerült lenyugodnom, de ekkor ő állt fel. Most jutott el tudatomig, hogy nem mást mondott mint azt, hogy most ezt ő intézi. Felvont szemöldökkel ültem és kérdőn néztem rá. Elmosolyodott, majd egy határozott mozdulattal arcon csapta a széken ülőt.
- Mondta bárki is, hogy beszélhetsz?- kérdezte idegesen, szeme villámokat szórt.- Majd a feltett kérdésekre válaszolj és ami engem meg Dylant illeti, tudok mindent Lucyról és ha jót akarsz magadnak befogod a pofád vagy nem állok jót magamért!- ordította és ismét egy pofon csattant el. Tetszett ez az Amber. Nem is tudtam, hogy ekkora erő és akarat rejlik abban az apró és törékeny testében. Vissza fordult egy levakarhatatlan vigyor keretébe és újra kaptam egy piszit az arcomra. Megmagyarázhatatlan önbizalom járt át tudván, hogy ő az én barátnőm. Csak is az enyém.
- Szóval,- kezdtem bele- miért is jöttél vissza? Nem arról volt szó, hogy békén hagyod? Hogy csak miatta mész el?- néztem rá undorral. Hogy volt képes ezt megtenni? Hogy lehet valaki ennyire szívtelen?- Fogalmad sincs róla hány éjszakán át ültem az ágya szélén, csitítva őt, hogy te most egy jobb helyen vagy. Hogy neked jó. Utálok hazudni, de kénytelen voltam. Nem akartam, hogy teljesen összetörjön a pici szíve, hogy még jobban fájjon neki, hogy elhagyta, a szerelme.- az utolsó szónál nagyot sóhajtottam. Tomnak kikerekedtek a szemei. Nem így kellett volna megtudnia, de ez van. Ügyet sem vetve értetlenkedő szempárra folytattam.- Egy szörnyeteg vagy és soha nem leszel jobb. Azt hiszed, hogy csak így megjelensz és minden úgy lesz ahogy volt? Hát nem. Soha nem lesz már minden a régi.- idegességemben felálltam és megcsaptam a falat. Ennek hatására lepergett a vakolat azon a helyen, testem lángolt a dühtől. Ő már csak ilyen. Bizony, ő maga az ördög. Gondolataimnak hangot is kellett adnom.- Még az ördög is jobb nálad. Hogy lehet valaki ennyire szívtelen? Hogy törhet össze valaki egy ilyen érzékeny embert? Sosem szerettelek, de most már legszívesebben megölnélek. De nem teszem, mert Kath összeroppanna, ha újra "meghalnál". Csak most igazából. Gyűlöllek! Maga vagy az ör...- ám mondatom nem tudtam befejezni, mert valaki ránk tört. Egy könnyes szemű, összetört lélek.
- Katherina!- emelte meg fejét a széken ülő, szemei könnyesek voltak. Most először láttam rajta megbánást. Tom és Gina lazábban fogták. Húgom odarohant. Zokogott. Úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta. Tomék elengedték a fogvatartottunkat. Felállt és szorosan, védelmezőn fonta karjait Kath köré, aki belefúrta mellkasába a fejét. Egyetlen egy szó hagyta el száját, de az is csak egyszer. Hangja megtört volt és halk. A suttogásnál is halkabb, ám egy kis megnyugvást is hordozott magában. Érzelmeim vegyesek voltak. Örültem is, meg dühös is voltam. Majd újra megszólalt, kicsit magabiztosabb, de még mindig fojtott hangon. Mintha félne attól, hogy bárki is meghallja, persze tudta jól, hogy itt mindenki hallani fogja. De megint ugyanaz az egyetlen egy szó hagyta el a száját.
- Katie.
